Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Viktor komoly és ambíciózus teveket vázolt fel azon a karácsoyni zárt körben megtartott előadásában, amelyről most a Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója tett közzé összefoglaló írást a Mandineren.

A Széll Kálmán Alapítvány karácsonyi vacsoráján tartott előadást a miniszterelnök zárt körben.

A miniszterelnöka  következő évtized legnagyobb kihívásának nevezte azt, hogy Magyarország  kikerüljön a közepes fejlettségű országok köréből, és felzárkózzon a fejlett államokhoz.

Arról beszélt hogy a fő feladat nem más, mint hogy

Közép-Európán belül Magyarország regio­nális középhatalmi státuszt érjen el

Orbán Viktor szerint „az új rend kontúrjai még csak most alakulnak, de egy dolog bizonyos:

ha visszaáll a hidegháború korának blokkokon alapuló nemzetközi rendje, akkor az a nemzetközi kapcsolatépítés és kereskedelem visszaesésével, ennek következményeként pedig akár Magyarország eljelentéktelenedésével fenyeget.”

Úgy tűnik, ismét létrejönnek a hidegháború idején megismert nemzetközi blokkok. Az így kialakuló világrend hálózatelméleti szempontból egymás mellett létező, hierarchikus hálózatok rendszereként írható le. Egy ilyen felállásban minden gazdasági, politikai és kulturális transzfer a tömbök vezető államain keresztül zajlik

– fogalmazott.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

A Fidesz eltakarítaná Horn Gyula emlékét – Az utcán tiltakoznak a volt miniszterelnök hívei

A Magyar Szocialista Párt utcára vonult Horn Gyula emlékének védelmében. Aláríásgyűjtésbe kezdett az MSZP azután, a Fővárosi Kormányhivatal és főispánja, Sára Botond el akarja tüntetni...

„Ez tárgyalóterem, nem kabaré” – Botrányba fulladt a Völner-Schadl ügy tárgyalása

Ez is egy pillanatfelvétel a NER belső ügyeiről, azonban ezt nem a Rogán-minisztériumban írják, így nem annyira rózsaszín cukormázas, mint ahogyan azt mutatni szeretik....

Alföldi Róbert lecsapott: Összeomlott az Orbán-i hazugsággyár

A Fideszhez kapcsolódó médiának még mindig helyreigazításokat kell tennie, legutóbb az Origónak kellett elnézést kérnie Alföldi Róbert színész-rendezőtől a hétvégén - írja a Telex "Az...