Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Elképesztő csalássorozat

Ötven ember ellen emelt vádat hivatalos személy által üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

A KNYF szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében ismertette a vádirat lényegét.

A vádhatóság szerint a Pest Megyei Kormányhivatal közlekedési hatósági feladatokat ellátó vizsgaállomásán kormánytisztviselőként dolgozó négy vizsgabiztos és két pénztáros a járművek műszaki vizsgáztatása, a vizsgaszervezés és egyéb adminisztratív feladataik ellátásakor – beosztásukat felhasználva, a 2003-as nyitás után rövid idővel – korrupciós rendszert alakítottak ki, hogy jogtalanul rendszeres jövedelemhez jussanak.

A járművek közúti közlekedéssel kapcsolatos hatósági eljárásaiban meghatalmazottként rendszeresen eljáró ügyintézők – az eljárásokkal érintett járművek számához igazodóan – jogtalan előnyként különböző összegeket fizettek a vizsgabiztosoknak.

Ezért gyors és gördülékeny ügyintézést, a hatósági eljárások időpontjainak folyamatos biztosítását, illetve a vizsga alatti kisebb javítások engedélyezését tették lehetővé.

A műszaki vizsgáztatást támogató informatikai rendszer 2009. július 13-ai elindításától csaknem tíz éven keresztül az ügyintézők 55 154 olyan eljárást kezdeményeztek, amely során vesztegetési pénzt adtak a vizsgáztatásért.

A tarifa előre meghatározott volt, a kezdeti kétezer forintos összeg eljárásonként ötezerre, majd tízezerre emelkedett.

A pénztárosok és a vizsgabiztosok munkáját egy másik ember is segítette. A vesztegetési pénzeket a vizsgaállomás különböző – kamerával nem megfigyelt – részein vették át az ügyintézőktől, a műszak végén összegyűjtötték, majd a vizsgabiztosokkal maguk között szétosztották.

A vizsgabiztosokat 2019 júliusában fogták el a hatóságok – ismertették.

Az ügyészség közleményében külön felhívta a figyelmet, hogy „a hivatalos személynek hivatalos eljárásával kapcsolatban adott minden ajándék és pénz bűncselekményt valósít meg”.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Kést rántott egy idős nő Orbán Viktor születésnapján

Csak úgy áradt a keresztényi szeretet a szentmisén. A Gulyáságyú Média hírportál beszámolója szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást kezdeményezett egy idős nő ellen, aki...

Újabb adóemelést jelentett be a kormány – sokaknak fog fájni

A 2024-es esztendőre szóló adócsomagot benyújtotta a kormány - értesült a HVG. Ezt az új intézkedést sokan kormányzati megszorítócsomagként értékelhetik, mivel számos területen érinti a...

Itt a nagy bejelentés: Legendás műsor tér vissza az RTL képernyőjén

Az Activity rendkívüli népszerűségnek örvendett a TV2-n, ami később Extrém Activity néven került vissza a képernyőkre. A játékot Szulák Andrea irányította, majd a Life...