Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Azok, akiknek dönteni kellett, másként döntöttek. Másként, mint talán jobb lett volna 2021 őszén, másként, mint amiben sokan reménykedtünk 2022 tavaszán.

Mi más kormányt ajánlottunk és ajánlunk Magyarországnak.

Számomra a sikeres kormányzás azt jelenti, hogy a kormány akar és képes vigyázni az emberekre. A sikeres kormányzás nekünk azt jelenti, hogy a világ ezer veszélyétől képesek vagyunk megvédeni az embereket.

Képesek leszünk közösen jobbá, könnyebbé, biztonságosabbá tenni az életüket. Ma és holnap.

Most, hogy egész Európában Magyarországon a legmagasabb a pénzromlás és ezért is élünk rosszabbul, mint szeretnénk és ahogy kellene, egyre többen ébrednek rá és ismerik fel, hogy a kormány becsapja őket.

Azért mutattam be szeptemberben Magyarország első valódi Árnyékkormányát, hogy közösen készüljünk a holnapra. Mert Magyarországnak felelős és szakértő kormányzásra lesz szüksége.

Megfékezzük az inflációt, megvédjük a nyugdíjasokat, biztonságot teremtünk a dolgozóknak, kiszámítható feltételeket teremtünk a munkaadóknak. Rendbe tesszük az egészségügyet, világszínvonalú oktatást hozunk létre. Visszaszerezzük barátainkat Európában.

Felkészülünk.

Az Árnyékkormány reményt és bizalmat hoz az embereknek, Magyarországnak, hogy jobb, könnyebb lesz az élet.

Erről is fog szólni 2023.

Veletek, értetek dolgozunk.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Kést rántott egy idős nő Orbán Viktor születésnapján

Csak úgy áradt a keresztényi szeretet a szentmisén. A Gulyáságyú Média hírportál beszámolója szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást kezdeményezett egy idős nő ellen, aki...

Újabb adóemelést jelentett be a kormány – sokaknak fog fájni

A 2024-es esztendőre szóló adócsomagot benyújtotta a kormány - értesült a HVG. Ezt az új intézkedést sokan kormányzati megszorítócsomagként értékelhetik, mivel számos területen érinti a...

Itt a nagy bejelentés: Legendás műsor tér vissza az RTL képernyőjén

Az Activity rendkívüli népszerűségnek örvendett a TV2-n, ami később Extrém Activity néven került vissza a képernyőkre. A játékot Szulák Andrea irányította, majd a Life...