Lendvai Ildikó, MSZP
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nekünk ezt hozta a Jézuska – kezdte írását a korábbi MSZP elnök.

Mert jók voltunk – fűzte tovább Lendvai Ildikó

A karácsony fényét növelendő, nálunk a “magyar király” beszélt. A hazai adaptáció “A miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatója” címet viseli.

Dől is rá a közönség. Illetve dőlne. De néhány, az ellentmondás ördögétől karácsonykor sem szabaduló újságírót most sem engedtek be, vagy – mint a Népszavát – nem hagyták kérdezni.

Mindegy, akkor is különleges ajándék ez, az év általában egyetlen alkalma, amikor a miniszterelnököt kérdezni is lehet. Ha nem is mindenkinek. Interjút sem igen ad, mint kiderült, még a BBC-nek sem.

Ezt persze türelmesen megmagyarázta a sok pupáknak: “Interjúkat szívesen adok, ha lesz mondanivalóm”.

Világos. Interjú most sem lett, tehát nem volt mondanivalója. Megjegyzem, ez nekem is feltűnt. Szép tőle, hogy a tájékoztatót azért megtartotta.

Ezt hívják önfegyelemnek. Akkor is állítunk karácsonyfát, ha éppen nem vagyunk ünnepi hangulatban. Hadd örüljenek a gyerekek. Illetve ez esetben az újságírók. Meg a nemzet.

A magam részéről örültem is. Lehet, hogy Colin Firth-től kicsit jobban tetszett volna a beszéd, de úgy vagyunk ezzel, mint a magyar naranccsal.

Lényeg, hogy a miénk. Máshová az istennek sem hívják.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Kocsis Máté ledobta az atomot: Ravasz tervet eszeltek ki közvetlen a választások előtt

Az őszi parlamenti ülésszakban a kormány ismét egy az ország függetlenségét állítólag megóvó törvénycsomagot terjeszt elő - tudatta a hallgatókat Kocsis Máté, a Fidesz...

A DK szerint katasztrófa lesz: Hatalmas baj vár a nyugdíjasokra

Az Eurostat legutóbbi elemzése szerint tavaly már 170 ezer nyugdíjasnak nem maradt pénze a rezsi kifizetése után. Ez a szám az Orbán-kormány tavalyi rezsiemelése és...

Orbitális hibát követtek el Orbánék: Borulhat a Fidesz teljes terve

Az Alaptörvénybe és korábbi alkotmánybírósági döntésekbe ütközik a kormány rendeleti szabályozása a jogsértő akkumulátorgyáraknak biztosított büntetlenségről, ezért a Párbeszéd – ZÖLDEK az Alkotmánybírósághoz fordul...