Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

De most teljesen öszintén, normális ez az ember?

A feltett kérdés kicsit sem írónikus, komolyan felmerült bennem ennek a hírnek az olvasása kapcsán, hogy a magyar miniszterelnök vajon normális? Laknak fent a toronyban – hogy így kérdezzem.

Négyszázezer forint értékben kapott három doboznyi focilabdát és focioktatáshoz való eszközt egy szegény település óvodája a kormánytól, pedig nem is kérték azt – szemlézi az RTL Hadházy Ákos történetét amit a képviselő közösségi oldalán osztott meg.

A hírből kiderül rengeteg eszközre lenne szüksége az ovinak azonban a kormánytól focilabdákat kaptak, amelyek  között olyan labdák is voltak, amiket az ovisok nem is tudnak használni.

A történet másik érdekes eleme az, hogy az óvoda egyáltalán nem is pályázott a kormányhoz focieszközökre

Nem kérdeztek meg, hogy mire lenne szükségünk – az udvaron nincs játékunk –, hogy ezt a pénzt normálisan hogyan szeretnénk felhasználni.

Hadházy Ákos közlése szerint a kormány majdnem egymilliárd forintot költött el az Ovislabda program részeként arra, hogy „olyan ovikban, ahol játék és óvónő is alig van, legyen ezentúl pl. 20 db focilabda, 5 db bója készlet, 4 db labda levehető kötéllel, 8 db (!!) összehajtható kapu, 2 db 2 az 1-ben lábtenisz és kapu szett labdával”


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Néma csendbe dermedt mindenki: Szabó Tímea úgy leiskolázta a Fideszes megmondókat, hogy tanítani kellene

Felröppent a hír, hogy Orbán Viktor esetleg pszichológushoz jár - kezdte bejegyzését a Párbeszéd politikusa. Ez akár igaz, akár nem, szerintem az, hogy egy miniszterelnök...

Döbbenetes eredményt hoztak a legfrissebb kutatások: Így áll az ellenzék Budapesten

Nagy meglepetéseket tartogatott a Republikon Intézet legfrissebb kutatása, melyből kiderül a Fidesz az esélytelenek nyugalmával indulhat egy főpolgármester-választáson. Azonban van még fejlemény bőven. Karácsony Gergely...

Kunhalmi szerint van egy módszer: Akár ugyanannyi mandátumot is szerezhet az ellenzék mint a...

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke egy péntek délelőtti háttérbeszélgetés során kifejtette, hogy a 2024-es EP- és önkormányzati választások kapcsán csak a Fidesz számára előnyös,...