Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán eddigi legmocskosabb terve.

Magyar Bálint, volt oktatási miniszter szerint Orbán Viktor agymosási kérdésként kezeli az oktatást

Magyar Bálint szociológus, volt oktatási miniszter a Népszavának adott interjút – ebben elmondta, hogy világosan látszik, hogy Orbán Viktor pusztán rendészeti és agymosási kérdésként kezeli az oktatás ügyét.

Ezt bizonyítja az is, hogy a belügyminiszter felügyelete alá helyezték a területet.
– mondta Magyar Bálint az rtl.hu szemléje szerint.

Hozzátette: jelenleg a tanárok megzsarolt, kiszolgáltatott helyzetben vannak, épp ezért igazságtalan lenne erkölcsileg elítélni őket, ha nem vesznek részt nagyobb számban a megmozdulásokban.

A volt oktatási miniszter ugyanakkor megjegyzi: minden tisztelet kijár azoknak, akik kockáztatnak és polgári engedetlenkedésbe kezdenek.

Cinikusan célzott és adagolt megtorló intézkedésekkel operálnak.

Még az is elképzelhető, hogy azokat a liberálisabb szellemű elit iskolákat, amelyek eddig feltörhetetlen védelmet jelentettek a kritikai gondolkodás számára, oly mértékben ellehetetlenítik az elbocsátásokkal, hogy működésük összeomlik, és gyámság alá lehet majd helyezni őket – taglalta a lapnak Magyar.

via: HírHugó


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Néma csendbe dermedt mindenki: Szabó Tímea úgy leiskolázta a Fideszes megmondókat, hogy tanítani kellene

Felröppent a hír, hogy Orbán Viktor esetleg pszichológushoz jár - kezdte bejegyzését a Párbeszéd politikusa. Ez akár igaz, akár nem, szerintem az, hogy egy miniszterelnök...

Döbbenetes eredményt hoztak a legfrissebb kutatások: Így áll az ellenzék Budapesten

Nagy meglepetéseket tartogatott a Republikon Intézet legfrissebb kutatása, melyből kiderül a Fidesz az esélytelenek nyugalmával indulhat egy főpolgármester-választáson. Azonban van még fejlemény bőven. Karácsony Gergely...

Kunhalmi szerint van egy módszer: Akár ugyanannyi mandátumot is szerezhet az ellenzék mint a...

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke egy péntek délelőtti háttérbeszélgetés során kifejtette, hogy a 2024-es EP- és önkormányzati választások kapcsán csak a Fidesz számára előnyös,...