Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Alkotmánybírósághoz fordul és minta-per indítását tervezi a Demokratikus Koalíció a kormány veszélyhelyzeti rendeletei miatt, azok ugyanis sok esetben jogi értelemben indokolhatatlanok és súlyosan sértik a hatályos törvényeket

– erről Bodnár Zoltán volt MNB-elnök, a DK árnyék-kormányának pénzügyminisztere beszélt egy, Ujhelyi István EP-képviselő közösségi oldalán publikált videóinterjúban.

A „Heti Kettes Ujhelyivel” című beszélgetés-sorozat pénteki adásában Bodnár többek között azt mondta, hogy a kormány egy sor olyan veszélyhelyzeti rendelkezést hozott az utóbbi időben, amelyek jogilag nem felelnek meg a hatályos törvényeknek, nincs ugyanis érdemi összefüggés a veszélyhelyzeti rendelet és a valós veszélyhelyzet között.

Az árnyék-pénzügyminiszter a beszélgetésben példaként hozta fel, hogy a kormány nemrég kiterjesztette a kamatstopot a pénzügyi intézményi befektetők betéteire és a húszmillió forintnál nagyobb lakossági betétekre is.

Ezzel Bodnár Zoltán szerint súlyosan megszegték a hatályos jegybanktörvényt, hiszen a kamat mindenkori meghatározása a monetáris politika egyik eszköze, utóbbi pedig az érvényben lévő törvény szerint a jegybank alapvető és kizárólagos feladata.

A DK árnyék-kormánynak tagja hozzátette: ezt a jogot a kormány nem vonhatja el a jegybanktól, a kormány egy rendelettel nem állapíthat meg kamatplafont.

Bodnár hangsúlyozta, hogy a Fidesz ebben az esetben is helytelenül és alaptalanul hivatkozik a saját maga által hozott veszélyhelyzeti előírásra, az ugyanis éppen azt rögzíti: a kormány csak akkor gyakorolja ezt a jogkörét, ha közvetlen összefüggés van a veszélyhelyzet kiváltó oka – jelen esetben az orosz háború – és az intézkedés között.

Ez pedig, mutatott rá az interjúban az MNB volt alelnöke, a kamatstop kapcsán „nevetséges érvelés”.

A DK politikusa és Ujhelyi István EP-képviselő az online beszélgetésben egyetértettek abban, hogy egy ezzel kapcsolatos alkotmánybírósági beadvány kifejezetten sajátos és fontos választás elé állítja majd a taláros testületet, az ügyből pedig irányadó eljárás, egyfajta minta-per kerekedhet végül.

Ujhelyi az interjú során kijelentette, hogy az ügyben ő is megteszi a szükséges lépéseket: mivel a jegybankok függetlensége az Európai Unió alapműködését érintő sarkalatos jogállami kérdés, ezért az illetékes döntéshozókhoz fordul a magyar kormány jogsértéseinek kivizsgálása és a veszélyhelyzetre való hivatkozással történt visszás jogalkotással kapcsolatban.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Horváth Csaba beolvasott Orbánéknak – Ön szerint igaza van?

Itt lenne az ideje annak, hogy a kormány „kivegye az önkormányzatok zsebéből a kezét" – fogalmazott az MSZP fővárosi frakciójának vezetője szerdán a Fővárosi...

Kocsis Máté ledobta az atomot: Ravasz tervet eszeltek ki közvetlen a választások előtt

Az őszi parlamenti ülésszakban a kormány ismét egy az ország függetlenségét állítólag megóvó törvénycsomagot terjeszt elő - tudatta a hallgatókat Kocsis Máté, a Fidesz...

A DK szerint katasztrófa lesz: Hatalmas baj vár a nyugdíjasokra

Az Eurostat legutóbbi elemzése szerint tavaly már 170 ezer nyugdíjasnak nem maradt pénze a rezsi kifizetése után. Ez a szám az Orbán-kormány tavalyi rezsiemelése és...