Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ma reggel a 24.hu számolt be a Fidesz bomlásának újabb fejleményéről. Már már szappanoperaszerű ahogy egymást kezdték gyilkolni Orbán emberei.

Ahogy eljött a válság és a Fidesz politikusait megérintette a bukás szele, azonnal elkezdtek a koncon marakodni. Az Újbudai alapszervezet után most úgy néz ki újabb budapesti szervezetet oszlatott fel a párt.

Még a Fidesz csepeli párttagsága sem tudott róla, hogy Németh Szilárd rezsibiztos feloszlatta a helyi Fidesz-szervezetet – számol be a 24.hu a cicaharc újabb fordulatáról.

A portál információi szerint Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos, aki a Fidesz alelnöke és a csepeli választókerület elnöke is, már jó ideje nem áll szóba a XXI. kerület fideszes polgármesterével, Borbély Lénárddal, sőt a polgármester megbuktatásában érdekelt.

Az ellenségeskedésmost azonban új szintre lépett, Németh ugyanis választókerületi elnöki pozíciójából kezdeményezte a helyi Fidesz-alapszervezet feloszlatását.

A 24.hu forrásai szerint a rezsibiztos előzetesen nem tájékoztatta szándékáról a helyi párttagságot.

A november elején meghozott döntésnek a csepeli Fidesz Facebook-oldalán sincs nyoma, az érintettek közül sokan pedig csak a múlt héten kapták meg postai úton a szűkszavú hivatalos értesítést a feloszlatásról.

A döntés eredményeként, amit a Fidesz Kövér László vezette országos választmánya hozott meg Németh kezdeményezésére, a csepeli Fidesz-alapszervezet tagjainak megszűnt a párttagsága, vagyis pillanatnyilag Csepel polgármestere, Borbély Lénárd hivatalosan nem tagja a pártnak.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Kést rántott egy idős nő Orbán Viktor születésnapján

Csak úgy áradt a keresztényi szeretet a szentmisén. A Gulyáságyú Média hírportál beszámolója szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást kezdeményezett egy idős nő ellen, aki...

Újabb adóemelést jelentett be a kormány – sokaknak fog fájni

A 2024-es esztendőre szóló adócsomagot benyújtotta a kormány - értesült a HVG. Ezt az új intézkedést sokan kormányzati megszorítócsomagként értékelhetik, mivel számos területen érinti a...

Itt a nagy bejelentés: Legendás műsor tér vissza az RTL képernyőjén

Az Activity rendkívüli népszerűségnek örvendett a TV2-n, ami később Extrém Activity néven került vissza a képernyőkre. A játékot Szulák Andrea irányította, majd a Life...