Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nincsenek szavak erre a romboló politikára.

Az Orbán-kormány elmúlt 12 éves rombolásának újabb eredményei jelentek meg a sajtóban:

jövőre már nemcsak a cseheknél, a lengyeleknél és a szlovákoknál lesz magasabb a nettó minimálbér, mint Magyarországon, hanem már a románoknál is.

Szlovákiában pedig már havi 232 731 forintot ér majd az euróban kapott minimálbér – adja hírül a DK szakpolitikusa Varga Zoltán.

A Demokratikus Koalíció szerint kizárólag az Orbán-kormánynak köszönhető, hogy 12 éves kormányzás után Közép-Európa legkisebb, legmegalázóbb fizetéseit viszik haza a magyar dolgozók, miközben Európában egyedülálló, Magyarországon 70 éve nem látott élelmiszerdrágulással és hétszeres gázáremeléssel kénytelenek szembesüni.

Jövőre már Romániában is többet fognak keresni a dolgozók, mint a megélhetési válságtól szenvedő Magyarországon, ezért meg kell állítani Orbánék további rombolását.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Újabb megszorítást leplezett le az MSZP – Orbánék ismét ordenáré módon hazudtak az embereknek

Az MSZP szerint januártól túladóztatná az autósokat a Fidesz, mivel egy liter benzin esetében 16,5 forinttal, egy liter gázolajnál 18,6 forinttal több adót szedne...

Kínos kérdések merültek fel a tárgyalóteremben: Újra felmerült Varga Judit neve a Völner-Schadl perben

Kedden a Fővárosi Törvényszéken folytatódott tovább  a Schadl-Völner nevével fémjelzett korrupciós botrány tárgyalása. F. Vivien, a vád koronatanúja kerül a bíróság elé - számolt...

Fontos: Hatalmas bajban lesznek a nyugdíjasok a szakértő szerint

Farkas András nyugdíjszakértő a Portfolio.hu-nak nyilatkozva rámutatott: a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntarthatatlannak bizonyul, jellemző rá a kaotikusság és az átláthatatlanság. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ)...