Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Év elején kampányban voltunk. Egy sokak szerint elcsalt, morálisan vállalhatatlan visszalépésekkel manipulált előválasztás után tettük, ami a dolgunk lett.


Egy olyan jelölt fogságában közeledett a végzetes április, akinek minden megszólalása a Fideszt szolgálta, aki az előválasztás idején reális ellenzéki győzelmi esélyt minden idők legnagyobb orbáni győzelmévé változtatta.

Ha nem is a valós arányok alapján – és a reméltnél kevesebb számban – de a legnagyobb európai parlamenti, és a legnagyobb fővárosi után miénk lett a legnagyobb országgyűlési frakció is az Orbánon kívüli világban.

Április óta új időszámítás indult. A DK visszaszerezte a közösben odaveszett támogatóit, egymilliós tábora erőt mutat, Dobrev Klára vezetésével megalakítottuk az árnyékkormányt. Szakpolitikai javaslatok kidolgozása mellett megkezdődött a társadalmi, szakszervezeti egyeztetés, és a diplomáciai kapcsolatok szélesítése.

A Demokratikus Koalíciót korábban az a “vád” érte, hogy csak az MSZP-ből képes igazolni, erősödni. “A régi baloldal belső vircsaftja.”

Az utóbbi hetek és napok erre is rácáfoltak: a DK ma már minden ellenzéki párt tagjai számára vonzó alternatíva lehet. Azon pártok tagjainak is, amelyek valaha azért alakultak, hogy mi ne is létezzünk.

Ma olyanok keresnek minket, jelentkeznek Gyurcsány Ferencnél, akik ezt pár év elképzelni sem tudták önmagukról.

Elfogadtuk a Donáth-doktrínát, miszerint egy nagy párt kell a Fideszen kívül.
Ez a Demokratikus Koalíció lesz.

2022 az ország leszakadásának, szétesésének éve lett. Valakinek majd rendet kell tenni. A DK kormányra készül. Koalíciós kormányzásra – de csak azokkal, akik nem alkusznak meg, akik teljes változást akarnak.

Egyre többen jönnének hozzánk, és a DK befogadja azokat, akik tenni akarnak.
Csak az jöjjön, aki bírja, aki tudja, hogy végig csinálja.

Magyarország így nem maradhat. Ehhez a munkához keresünk szövetségeseket, de vezetve a csapatot.

Ez a DK 2022-es üzenete


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Néma csendbe dermedt mindenki: Szabó Tímea úgy leiskolázta a Fideszes megmondókat, hogy tanítani kellene

Felröppent a hír, hogy Orbán Viktor esetleg pszichológushoz jár - kezdte bejegyzését a Párbeszéd politikusa. Ez akár igaz, akár nem, szerintem az, hogy egy miniszterelnök...

Döbbenetes eredményt hoztak a legfrissebb kutatások: Így áll az ellenzék Budapesten

Nagy meglepetéseket tartogatott a Republikon Intézet legfrissebb kutatása, melyből kiderül a Fidesz az esélytelenek nyugalmával indulhat egy főpolgármester-választáson. Azonban van még fejlemény bőven. Karácsony Gergely...

Kunhalmi szerint van egy módszer: Akár ugyanannyi mandátumot is szerezhet az ellenzék mint a...

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke egy péntek délelőtti háttérbeszélgetés során kifejtette, hogy a 2024-es EP- és önkormányzati választások kapcsán csak a Fidesz számára előnyös,...