2017. november 23. Gyurcsány Ferenc, Demokratikus Koalíció Párt elnöke. Interjú. Fotó: Szalmás Péter
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kicsit elgurult a gyógyszere és idegrángásba is kezdett. Hiába a Gyurcsány-fóbia létező és sok esetben gyógyíthatatlan betegség.

Arra kérjük Gyurcsány Ferencet, hogy ne vegye a szájára az egyházakat

– kommentálta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakcióvezető-helyettese az MTI-nek csütörtökön Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzését, amelyben a DK elnöke többek között azt a kérdést vetette fel, lehet-e kritizálni az egyházakat.

Nacsa Lőrinc azt mondta: Gyurcsány Ferenc rendszeresen minden fórumot megragad, hogy támadja az egyházakat, és

“a legsötétebb korokat idéző módon felszólít, vádaskodik, fenyegetőzik, Marosán György és Rákosi is csettintene a jó tanítvány hallatán”. 

Az országot tönkretevő volt miniszterelnök ráadásul kormányon ki se fizette az egyházi iskoláknak jogosan, szerződés szerint járó forrásokat, és azóta is támadják az egyházak társadalmi tevékenységét és a nekik adott állami támogatást – tette hozzá a kormánypárti politikus.

Nacsa Lőrinc felhívta a figyelmet arra, hogy az állami támogatásból az egyházak diákokat oktatnak, időseket látnak el és közösségeket szerveznek.

“Ne legyen kétségünk, ha jönne az árnyékkormány, akkor újra lenne Állami Egyházügyi Hivatal. Arra kérjük Gyurcsány Ferencet, hogy ne vegye a szájára az egyházakat”

– fogalmazott a kereszténydemokrata képviselő.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Néma csendbe dermedt mindenki: Szabó Tímea úgy leiskolázta a Fideszes megmondókat, hogy tanítani kellene

Felröppent a hír, hogy Orbán Viktor esetleg pszichológushoz jár - kezdte bejegyzését a Párbeszéd politikusa. Ez akár igaz, akár nem, szerintem az, hogy egy miniszterelnök...

Döbbenetes eredményt hoztak a legfrissebb kutatások: Így áll az ellenzék Budapesten

Nagy meglepetéseket tartogatott a Republikon Intézet legfrissebb kutatása, melyből kiderül a Fidesz az esélytelenek nyugalmával indulhat egy főpolgármester-választáson. Azonban van még fejlemény bőven. Karácsony Gergely...

Kunhalmi szerint van egy módszer: Akár ugyanannyi mandátumot is szerezhet az ellenzék mint a...

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke egy péntek délelőtti háttérbeszélgetés során kifejtette, hogy a 2024-es EP- és önkormányzati választások kapcsán csak a Fidesz számára előnyös,...