Megosztom másokkal is:

A legnagyobb német lap információi szerint kutya idők várnak Orbánra.

Mi lesz, ha nem lesz pénz? Oda a teljes hatalom? Valószínű.

A Európai Bizottság illetékes szervei arra a következtetésre jutottak, hogy Budapest nem teljesítette kellőképpen a korrupció elleni küzdelemben tett reformígéreteit,

ezért a testület a jövő hét szerdai ülésén azt fogja javasolni a tagállamoknak, hogy fagyasszanak be 7,5 milliárd eurót három kohéziós programból,

– tudta meg a Frankfurter Allgemeine Zeitung konzervatív napilap.

Mint a Telex idézi a tekintélyes lapot,  Ursula von der Leyen bizottsági elnök kedden tájékoztatta erről az Európai Parlament frakcióvezetőit.

A Bizottság jelenlegi értékelése Varga Judit magyar igazságügyi és európai ügyekért felelős miniszter szombaton elküldött levelén alapul.

Ebben Varga felvázolta a kormány lépéseit.

Budapest teljesített ugyan néhány kötelezettséget, de nem mindet, és különösen a fontosakat nem – írja a lap.

Szerdán a Spiegel is arról írt, az Európai Bizottság a mostani állás szerint nem engedi ki Magyarországot a feltételességi mechanizmus szorításából.

Ez azt jelentené, hogy a jövő héten azt javasolják a tagállamoknak, hogy a Magyarországnak a következő hét évben járó kohéziós támogatások egy bizonyos részét fagyasszák be.


Megosztom másokkal is:

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --