Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Viktor pénteken ismét a közmédia „vendége” volt, a Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a szankciókról is kérdezték.

Amelyre reagálva úgy fogalmazott, hogy Magyarország sosem támogatta a szankciókat, nem is szavaztuk meg őket.

Magyar kormányfőként az Európai Unió többi állam-, illetve kormányfőjéhez hasonlóan a Orbán is tagja az Európai Tanácsnak, amely eddig nyolc szankciós csomagot fogadott el.

Mivel egyhangúságra van szükség az Oroszország elleni szankciókhoz, ezért nem is tudtak volna életbe lépni a büntetőintézkedések, ha azokra nem igennel szavazott volna Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor.

Ezt erősítette meg a Magyar Hang pénteki miniszterelnöki rádióinterjú után műsorba került, de már korábban rögzített podcastjában, a Gulyáságyúban Navracsics Tibor.

Amikor a szankciók kapcsán kérdezte a területfejlesztési minisztert a műsor házigazdája, Gulyás Balázs, akkor Orbán Viktor kormányának minisztere úgy fogalmazott, hogy

önmagában az, hogy az energiakérdés a szankciók tárgyává válik, ezt szerintem jogosan kritizálja Magyarország, ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy minden eddigi szankciós rendszert megszavazott Magyarország.

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Néma csendbe dermedt mindenki: Szabó Tímea úgy leiskolázta a Fideszes megmondókat, hogy tanítani kellene

Felröppent a hír, hogy Orbán Viktor esetleg pszichológushoz jár - kezdte bejegyzését a Párbeszéd politikusa. Ez akár igaz, akár nem, szerintem az, hogy egy miniszterelnök...

Döbbenetes eredményt hoztak a legfrissebb kutatások: Így áll az ellenzék Budapesten

Nagy meglepetéseket tartogatott a Republikon Intézet legfrissebb kutatása, melyből kiderül a Fidesz az esélytelenek nyugalmával indulhat egy főpolgármester-választáson. Azonban van még fejlemény bőven. Karácsony Gergely...

Kunhalmi szerint van egy módszer: Akár ugyanannyi mandátumot is szerezhet az ellenzék mint a...

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke egy péntek délelőtti háttérbeszélgetés során kifejtette, hogy a 2024-es EP- és önkormányzati választások kapcsán csak a Fidesz számára előnyös,...