Dacember
Ki ne akarna többnek, jobbnak, nagyobbnak látszani? Mert a túlélés, vagy éppen a győzelem záloga az ilyen-olyan erő, vagy annak elhitetése, ezért ha lehet, erősnek mutatod magad.
Van kockázata az ilyen személyes életstratégiának, de értjük a mozgatórugókat.
Sokan dacolnak a valósággal, hogy túléljenek, hogy észrevegyék őket, hogy legyenek valakik.
A kormányfő dacos ember. Nehéz, sűrű világból jött. Kitörni akart. Figyelmet akart. Lázadni akart. Bármiért. Csak kitűnjön.
Nem elvekért, nem igazságért. A láthatóságért. Vagyok! Lássátok! Csak én vagyok!
Bárki lehet dacos.
De a nemzet nem épülhet dacpolitikára!
Márpedig ez történik. Konfliktus kell, hogy lássák a felcsúti fiút, hogy lett valaki, hogy tényező! Ezért bárminek és bárkinek nekimegy. Ez az utcavég törvénye.
A nemzetközi politika nem demokratikus. A nagyobb erő alig leplezi saját nemzeti érdekének önző képviseletét. Igaz ez mindenkire.
De ez nem jelenti azt, hogy mindenkivel szembe kell menni, csak, hogy balhé legyen, hogy tényező legyen a magyar kormányfő!
Nem a szentek világa az európai együttműködés! Amerika saját érdekei szerint próbálja meg igazgatni a világot. Hát persze! Ilyen az élet, ez a valóság.
De ma az a helyzet, hogy több közös érdekünk van Európa népeivel és Amerikával, mint Oroszországgal, Kínával, vagy másokkal.
A dac ebben az esetben árulás. Az ember egójának uralma a nemzeti érdek felett.
A kormányfőnek pszichiáter kell – mondanák sokan. Én ezt nem tudom. De azt igen, hogy személyes nyavalyája nemzeti drámát teremtett.
Nincs dolgunk a személlyel. Van dolgunk a hazával.
Ezt tesszük.
