Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Központi Statisztikai Hivatal nyilvánosságra hozta a legfrissebb inflációs adatot, ez pedig annál is drámaibb, mint amire előzetesen számítani lehetett.

A KSH friss kimutatása szerint októberben 21,1% volt az infláció, míg az élelmiszerinfláció elérte a 40%-ot. Ezen belül a tojás ára 88%-kal, a kenyér ára 81%-kal, a tejtermékek és a sajt 75%-kal, a száraztészta és a margarin ára pedig 58%-kal emelkedett.

Ezek brutális, egész Európában ismeretlen inflációs adatok, ennek pedig az az oka, hogy ez nem háborús, hanem orbáni infláció.

Azért kerül 120 forintba egy tojás és 4000 forintba egy kiló trappista sajt, mert a magyar forintot 12 év alatt tönkretette az Orbán-rendszer.

Az Árnyékkormány szerint egy ilyen helyzetben azonnali és drasztikus beavatkozásra van szükség: ideiglenesen legalább az év végéig el kellene törölni az alapélelmiszereket terhelő áfát!

A kormány ne akarjon az emberek nyomorán keresni, és ne tartsa a markát még ő is, amikor kifizetjük a bevásárlást. Nem történhet meg, hogy a kormány egy olyan megélhetési válságon nyerészkedik, amelyet egyébként ő maga zúdított az emberek nyakába.

Ez egy káros és felelőtlen kormányzati megszorítás, ezért el kell törölni az alapélelmiszerek áfaterhét!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: