Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ceglédi Zoltán politológus enyhén szólva is helyre tette Márki-Zay Péter értelmetlen és egyben fals vagdalkozását.

Közösségi oldalán tette közzé gondolatait a sztár-politológus, melyet ezúton, változtatás nélkül közlünk:

„Érdekes, hogy Ungár Péter ugyanúgy nem kritizálta az Ökotárs nyugati támogatását vagy Ron Werber kampánymenedzserkedését, ahogy a Fidesz esetében Arthur Finkelstein vagy Soros György korábbi támogatását sem.”

– írja mai posztjában Márki-Zay Péter, fentiekben megtalálva annak bizonyítékát, hogy az LMP társelnöke személyében „újabb álellenzékit vetett be Rogán propagandagépezete”, hiszen kritizálja a Mindenki Magyarországa Mozgalom Amerikából kapott 1,8 milliárdos támogatását.

Nézzük akkor sorban.

1. Elsőként az érdekelne, hogy Márki-Zay Péter pontosan mit szeretne kritizáltatni az „Ökotárs nyugati támogatásában”, amennyiben Norvégia nyugaton van, és a Norvég Alap civil társadalmi célokra és szervezetekre vonatkozó részének elosztását végezni = támogatást kapni.

Nem tudom, tudja-e Márki-Zay Péter, de az Aldiban, a pénztáros fiatalember előtt a kiugró fiókban a sok húszezres, az sem a headsetes srácé, nem ő kapta támogatásként. Napközben dolgozik vele, a műszak végén le kell adnia.

De ami fontosabb: pont Márki-Zay helyi elődje, Lázár János folytatott hadjáratot pont ezen civilek ellen.

Az Ökotárs vezetőjét, Móra Veronikát a Készenléti Rendőrség vitte el. Annak idején viszonylag közelről láttam ezeket az ügyeket, nem volt vicces. Éveken át zajlottak az eljárások, míg végül tisztázták magukat, de a norvég civil pénzeket és az ennél sokkal nagyobb, a magyar államnak járó norvég forrásokat elvesztettük.

Azokat, amelyek az embereket segítő programokat is finanszírozták volna, szociális és jogvédő funkciókat, míg a Mindenki Magyarországa az amerikai pénzből többek között 44 milliót költött tollakra. 44 kibaszott milliót TOLLAKRA.

Márki-Zay Péter mégis mit szeretne elítéltetni az Ökotárs „támogatásai” kapcsán? Itt a forrás, tájékozódjon(kattiontson)

2. Miért nem ítélte el Ungár „Ron Werber kampánymenedzserkedését”? De, elítélte, sőt, először ki sem fizette, és emiatt bíróságra is kellett járnia. Még videó is van róla, amint roppant idétlenül ezt be is vallja

3. Hát Finkelstein? Nem tudom, mennyire kell egy pártelnöknek a másik párt tanácsadóival foglalkoznia (én a helyében nem tenném), de alig egy hónapja pont ebben az ügyben pont Ungár hozza föl ezt a párhuzamot az ellenzék és a Fidesz amerikai tanácsadóit illetően, név szerint említve Finkelsteint. Forrás (fun fact: hahó, mandiner, úgy maradt az URL)

4. És ott van végül, hogy Ungár miért nem ítéli el „Soros György korábbi támogatását sem”, amit a Fidesznek nyújtott. Itt látszik igazán, miért baj, hogy Márki-Zay Péter utólag, pótvizsgára készülve, Facebook-kommentekből tanulja a magyar politika legújabbkori történelmét, felcsapva pletykákkal (Graz, bazmeg) és félinformációkkal. Pontosan mit akar elítéltetni azon, hogy rendszerváltó liberális fiataloknak például irodabérlést támogatott Soros György, vagy egyetemi ösztöndíjat adott nekik?

Azoknak, akiket előtte nem sokkal még az államhatalom az utcán gumibotozott, megfigyelt, zaklatott? Mert egyébként létezik többféle, nem alaptalan, cizellált, balos és szuverenista kritikája is annak, ahogy Soros György a számára megfelelőnek politikai mozgalmat a támogatásaival megemelte (volt erről anno egy részletes Partizán-videó, majd megkeresem); indokolt föltenni a kérdést, hogy az MSZMP irtóztató szervezeti-vagyoni erejével szemben miként lehetett volna még küzdeni, de itt Márki-Zay nem ezt teszi, hanem csak odaveri, hogy ha elítélik az ő amerikai pénzeit, akkor ítéljék el azt is, hogy Soros György támogatta a rendszerváltó liberálisokat.

Kurvára nem ugyanaz a kettő, kezdve azzal, hogy Soros pályázatairól nem utólag, elszólásokból értesült a nyilvánosság.

Csak azt tudom mondani, amit a kampány hónapjaiban: nézze már meg a mélyen tisztelt ellenzéki páholy, kit szánt az ország élére és miket mond azóta is.

Itt ez a posztja, amiben végigyalogol a hatalom által vegzált civileken, a rendszerváltó liberálisokon, 32 év változó sikerű küzdelmét próbálja egy szintre hozni azzal, hogy miniszterelnök-jelöltként történelmi vereségbe vezette az ellenzéket, miközben csak az amerikás pénzből félmilliárdot költött Facebookra. Ha húszezresenként bedobálta volna a postaládákba, még akkor is jobban hasznosul, több szavazatot hozott volna.

Sajnálom, de mielőtt mindenkit álellenzékinek minősítünk, aki szerint ennyi pénzből ilyen szar kampányt csinálni művészet, valljuk már be magunknak: ez a kampány szar volt, és nyomát nem láttuk benne az utólag kiderülő milliárdoknak. Ehhez nem kell álellenzékinek lenni.

És igen, tudom, hogy végül valószínűleg megint erősebb lesz az összefogás-mantra, a „jaj, vegyük be Márki-Zayt is, mert ő megszólítja a kiábrándult fideszeseket”, megint ott fognak állni a színpadon magasba emelt kézzel. Pedig ami igazán fontos Rogán Antal propagandagépezetének, az nem Ungár, hanem a hódmezővásárhelyi szélessávú internet, hogy ilyen posztok és frankó önvallomásos videók szülessenek még.

(Ui: ha kicsit is figyelne és tényleg Ungárt akarná lerúgni, akkor inkább azzal basztassa, hogy a milliárdos zöldpolitikus olyan védővámokat akar bevezetni, amelyek miatt drágább lenne a magyar embereknek a paradicsom és újabb konfliktust okozna az EU-val is. De ez már minimális szakpolitikai érdeklődést igényelne, nem puszta zsigeri csapkodást)


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: