Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Viktor és a teljes jobboldal lelkendezett azon, hogy Olaszországban jobboldali kormány került hatalomra. Azonban az új olasz kormányfő szinte azonnal szembe is fordult az orbán-i politikával és éles határvonalat húzott saját maga és a magyar kormányfő közé.

A szenátus 115 igen, 79 nem szavazattal és 5 tartózkodással bizalmat adott a Meloni-kormánynak, miután a képviselőház többsége már kedden támogatásáról biztosította.

Giorgia Meloni ugyanazt a beszédet nyújtotta be a felsőházban, melyet az alsóházban mondott el.

A frakciók szándéknyilatkozataira válaszolva a kormányfő kitért az ukrajnai háborúra. Úgy vélte, hogy a háborúkban a felek közötti tárgyalásokat csakis egyensúlyteremtéssel lehet előmozdítani:

„Hacsak nem akarjátok azt állítani, hogy a békét megadással lehet elérni, a békét Ukrajna támogatásának folytatásával lehet elérni, lehetővé téve számára a védekezést.

(…) Azon dolgozunk, hogy igazságos béke szülessen, de meg kell értenünk, hogy az miként érhető el: békét nem lehet teremteni szivárványszínű zászlók lobogtatásával a tereken.”

Giorgia Meloni arra utalt, hogy a pacifisták ilyen zászlókkal tüntetnek. A jobboldali miniszterelnök beszédében egyebek között bejelentette azt is, hogy fel akarja emelni a készpénzbefizetések felső határát a jelenlegi kétezer euróról tízezer euróra.

Hiába hitte Orbán, hogy a jobboldali vezetőben új szövetségesre fog lelni hamar egyértelművé vált: Orbánnak egyetlen egy szövetségese sincs Európában.

Erről a propagandasajtó biztosan nem fog beszámolni ezért kérjük ossza meg ezt a cikket


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Hoppá, mi történhetett?! Novák Katalin Orbán ellen beszélt az ENSZ közgyűlésén

Vagy kommunikációs hiba, vagy szándékosan, de Novák Katalin az oktatás fontosságáról és az iskolák elhanyagolását nevezte a legvégzetesebb hibának az ENSZ közgyülésén, miközben Magyarországon...

Szégyen és gyalázat: Ide jutottunk Orbánék miatt

Az Európai Unió legújabb vagyonfelmérési adatai a magyar háztartások számára semmiképpen sem hoztak jó híreket. A portfolio.hu által közölt jelentés szerint a magyar háztartások nettó...

Lerántotta a leplet Orbánék hazugságáról a szakember: Óriási bajban vagyunk

A kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról, az inflációs helyzetről, valamint a felesleges kormányzati beruházásokról is beszélt Vajda Zoltán, a parlament Költségvetési Bizottságának MSZP-s elnöke az ATV...