Megosztom másokkal is:

Ahogyan ígértem: bevezethető a Tiborcz-adó Budapesten.

A Fővárosi Közgyűlés az imént elfogadta a javaslatomat az építményadó-rendelet módosításáról, vagyis – a bíróság által is jóváhagyott elnevezéssel élve – a Tiborcz-adó bevezetésének lehetőségéről.

Ennek kapcsán pár dolgot ideje tisztázni. Egyrészt azt, hogy én soha nem tettem egyenlőségjelet vagyon és vagyon közé, tudom, hogy sokan tisztességes munkával, okos befektetésekkel tettek szert jelentős vagyonra ebben az országban és Budapesten is.

Ugyanakkor a NER világa kitermelte magából a közpénzen élősködő, közbeszerzéseken nyerészkedő oligarchákat, akiket nem saját teljesítményük, hanem a Fideszhez, de még inkább a miniszterelnökhöz kötődő politikai lojalitásuk tett milliárdossá.

A most bevezethetővé vált fővárosi adót elnevezhettük volna Mészárosról is, de a Tiborcz név azért illik jobban rá, mert a miniszterelnök vejének elsődleges vagyonszerzési forrása Budapest lett.

Meggyőződésem, hogy a most pusztító erővel érkező szociális krízis idején különösen igaz: a nagyobb vagyon nagyobb felelősségvállalással, több szolidaritással kell együtt járjon.

Ezért hamarosan kéréssel fordulok a leggazdagabb magyarokhoz, hogy járuljanak hozzá ők is a fővárosi rezsitámogatási rendszerhez, mutassanak ők is példát szolidaritásból.

Ez egy kérés lesz, mert így tartom helyesnek. Kérésnél azonban messze több, kötelesség visszavenni a közösség érdekében, a közösség céljaira a közpénzből lett magánvagyonokból.

Ezt a célt szolgálja a Tiborcz-adó. Tudom, önmagában ez nem oldja meg a megélhetési válságot, de ez egyfajta értékválasztás, amihez ragaszkodom, és amire felhatalmazást kaptam a budapestiektől.

A szabályozás azért a Margitszigetre vonatkozik, mert erre terjed ki a Főváros rendeletalkotási jogköre, kár azonban ezt megmosolyogni, hiszen a Tiborc-adóról szóló rendelet a mai naptól mintát ad a kerületeknek.

A luxusingatlanokra kivethető adó ugyanis kerületi hatáskör, a Főváros ma megalkotta ennek a mintaszabályozását, innentől a kerületeken múlik, élnek-e vele.

Jól tudom, hogy nem minden budapesti polgármester érintett, kevés NER-oligarcha épített magának palotát a külső kerületekben. De ahol ennek oka van és lehetősége nyílik, ott a kerületi képviselőtestületek dönthetnek a Tiborcz-adó bevezetéséről.

Mikor máskor, ha nem most, amikor napnál világosabban látszik: a megélhetési válság, az elszabadult infláció és az egekbe szökő rezsiköltségek kezeléséhez hiányzik az a rengeteg pénz a közösből, amit a NER oligarchái zsebre tettek. #Budapest


Megosztom másokkal is:

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --