Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az évtized egyik legnagyobb politikai botrányának újabb fordulata.

A hírek szerint a nyomozó főügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje Schadl Györgyöt 10 év, míg Völner Pált 8 év börtönbüntetésre – szögezi le a Lehet Más a Politika közleményében.

A parlamenti párt szerint azonban a probléma az, hogy Schadl György a mai napig a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke.

Az LMP törvénymódosítást nyújtott be annak érdekében, hogy ilyen súlyos büntetőeljárás esetén a feltételezett elkövető ne maradhasson a posztján – teszik hozzá.

Az ártatlanság vélelme fontos alkotmányos alapelv, de nem következik belőle, hogy egy, az igazságszolgáltatás megfelelő működése szempontjából kiemelt szerepet betöltő közjogi tisztségviselőt akkor is a posztján kellene hagyni egy, az általa irányított szervezetbe vetett közbizalmat alapvetően megrengető büntetőeljárás lezárásáig, ha egyébként előzetes letartóztatására tekintettel fel sem merül, hogy hatásköreit gyakorolni tudja.

Erre a legjobb és egyben legközelebbi példa éppen a végrehajtókra vonatkozó szabályozás, amely – indokolt módon – már azokat is kizárja a végrehajtóvá válásból, akik ellen bármely kis súlyú ügyben közvádas büntetőeljárás van folyamatban.

Az LMP javaslatának célja, hogy a törvény ugyanazokat a követelményeket alkalmazza a végrehajtói kar vezetőire, amelyeket a végrehajtók felvételekor is alkalmaz a törvény.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: