Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Újabb nagy nevet tudott igazolni a DK. Méghozzá egy budapesti polgármestert.

Fontos bejelentést tett Déri Tibor, Újpest ellenzéki polgármestere, korábbi Momentumos politikus a közösségi oldalán. Már korábban is megromlott a városvezető viszonya a Momentummal, most azonban úgy tűnik végleg szakítottak.

Újpest akkor még momentumos polgármestere, Déri Tibor előbb bejelentette, hogy nem indul a 2024-es önkormányzati választáson.

A Momentum sérelmezte, hogy erről önállóan kommunikált a politikus, és bizalmatlanság miatt felfüggesztette a politikust, mivel állításuk szerint Déri közelebb sodródott más pártokhoz.

Ma viszont megszületett a bejelentés is:

Hosszú hetek gondolkodása és tépelődése előzte meg azt a döntést, amelyet a mai napon meghoztam.

Bevallom, pártom reakciója az elmúlt hetek történéseit figyelembe véve nem esett jól, de a Momentum Mozgalom egyik legrégebbi tagjaként úgy éreztem, a Momentumnak és nekem, közösen adnunk kell esélyt a további munkára.

Sajnos az elmúlt hetek során világossá vált számomra, hogy valami végérvényesen megváltozott ebben a helyi politikai közösségben, ezért úgy döntöttem, a mai nappal (2022. október 19-én) bejelentem kilépésemet a Momentum Mozgalomból.
Ami pedig a jövőt illeti,

„A további hatékony érdekérvényesítést biztosítandó, a Fővárosi Közgyűlésben csatlakozom a legnagyobb demokratikus közösség, a Demokratikus Koalíció frakciójához.

Nem lépek be a DK-ba, de a képviselőcsoportjuk munkáját minden erőmmel, minden újpesti és fővárosi érdekében segíteni fogom.

Ebben természetesen legerősebb szövetségeseim dr. Trippon Norbert és Bedő Kata újpesti alpolgármesterek.”


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Néma csendbe dermedt mindenki: Szabó Tímea úgy leiskolázta a Fideszes megmondókat, hogy tanítani kellene

Felröppent a hír, hogy Orbán Viktor esetleg pszichológushoz jár - kezdte bejegyzését a Párbeszéd politikusa. Ez akár igaz, akár nem, szerintem az, hogy egy miniszterelnök...

Döbbenetes eredményt hoztak a legfrissebb kutatások: Így áll az ellenzék Budapesten

Nagy meglepetéseket tartogatott a Republikon Intézet legfrissebb kutatása, melyből kiderül a Fidesz az esélytelenek nyugalmával indulhat egy főpolgármester-választáson. Azonban van még fejlemény bőven. Karácsony Gergely...

Kunhalmi szerint van egy módszer: Akár ugyanannyi mandátumot is szerezhet az ellenzék mint a...

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke egy péntek délelőtti háttérbeszélgetés során kifejtette, hogy a 2024-es EP- és önkormányzati választások kapcsán csak a Fidesz számára előnyös,...