Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Fidesz politikájának egyértelmű kudarca az, ami az oktatásügyben zajlik, nem véletlen az általános és országos felháboodás, mint ahogyan az sem, hogy az ország szívvel lélekkel egy emberként áll ki a tanáraink mellett.

Biztos vagyok benne, hogy a putriból jövő falusi Orbán Viktort becsületes és tisztességes pedagógusok tanították tisztességgel. Méghozzá a szépre és a jóra.

Az hogy milyen ember és főleg milyen politikus lett belőle nos sem mentorainak sem pártfogóinak nem köszönhető.

Az alcsútdobozi fiú végül a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolába járt, melynek most  55 tanára írta alá az elmúlt napokban kirúgott és megfélemlített tanárok melletti nyilatkozatot.

Úgy vélik, ha nem lesz változás, az oktatás össze fog omlani.

A szerdán kelt nyilatkozat szombaton az iskola Facebook-oldalán is megjelent, aláíró hangsúlyozzák, hogy magánszemélyként nyilatkoznak, nem az intézmény hivatalos állásfoglalásáról van szó – teszi hozzá a HVG.

„Kiállunk mindenki mellett, akit azért ért az elmúlt években, évtizedekben hátrány, mert a jobbá tétel szándékával fel mert szólalni az oktatásügy akkori vagy jelenlegi állapota ellen.

Kiállunk a megfélemlítettek, a véleményüket vállalni nem merők, a meghurcoltak, az azonnali hatállyal munkából felmentettek mellett.

Elutasítjuk, hogy az oktatás összetett és szerteágazó problémáit a megkérdezésünk nélkül, valódi párbeszéd nélkül, felülről, erőből, parancsszóval próbálják megoldani” – írják.

Majd felhívják a társadalom figyelmét arra, hogy az utolsó órában vagyunk: ha nem lesz változás, az oktatás össze fog omlani.

„Mi maradni és tanítani szeretnénk – egy olyan iskolai rendszerben, ami a diáknak és tanárnak egyaránt jó, hasznos, emberséges.

Ami nem gyermekmegőrzőként funkcionál, amiben a gyerekek és tanárok nem túlterheltek, ahol jó tanulni és ahol megéri dolgozni.

Ennek az eléréséhez kérjük már évek óta (és most is) a társadalom támogatását.”


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: