Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Sebián-Petrovszki László a DK pártigazgatója jelentette be, hogy hiába készült hatalmas csalásra Orbán Viktor és kormánya a DK máris benyújtotta azt a törvényjavaslatot ami egyértelműen tisztázza Brüsszel előtt miről is van pontosan szó.

A Fidesz az Alkotmánybíróságra is szerepet szánt abban a színjátékban, amit az Európai Bizottság kedvéért adnak elő az Országgyűlésben.

Tegnap elfogadtak egy olyan törvényt, amely elvileg lehetővé tenné, hogy Polt Péter megkerülhető legyen a korrupciógyanús bűncselekmények esetében, és magánváddal is kikényszeríthető legyen a bírósági tárgyalás, ám direkt úgy írták meg a javaslatot, hogy az alaptörvényellenes legyen.

Orbán Viktor arra készül, hogy az Alkotmánybírósággal kaszáltassa el a saját törvényét, majd széttárja a karjait az Európai Bizottság előtt, mondván ő mindent megpróbált.

A Demokratikus Koalíció benyújtja azt az alaptörvénymódosítást, ami lehetővé tenné az ilyen törvény meghozását.

Nem azért, mert ez a törvény jó lenne és pótolná az Európai Ügyészséghez való csatlakozást, hanem hogy lerántsa a leplet a Fidesz és az Alkotmánybíróság színjátékáról.

Ha Orbán Viktor tényleg ilyen törvényt szeretne, akkor nincs más dolga, mint megszavazni a DK alaptörvénymódosítását.

Ha nem így tesz, azzal elismeri: az egész csak színjáték volt, valójában esze ágában sem volt hatályba léptetni ezt a törvényt.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Hoppá, mi történhetett?! Novák Katalin Orbán ellen beszélt az ENSZ közgyűlésén

Vagy kommunikációs hiba, vagy szándékosan, de Novák Katalin az oktatás fontosságáról és az iskolák elhanyagolását nevezte a legvégzetesebb hibának az ENSZ közgyülésén, miközben Magyarországon...

Szégyen és gyalázat: Ide jutottunk Orbánék miatt

Az Európai Unió legújabb vagyonfelmérési adatai a magyar háztartások számára semmiképpen sem hoztak jó híreket. A portfolio.hu által közölt jelentés szerint a magyar háztartások nettó...

Lerántotta a leplet Orbánék hazugságáról a szakember: Óriási bajban vagyunk

A kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról, az inflációs helyzetről, valamint a felesleges kormányzati beruházásokról is beszélt Vajda Zoltán, a parlament Költségvetési Bizottságának MSZP-s elnöke az ATV...