Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Lendvai Ildikó ismét bölcsen szólt.

Az MSZP volt elnöke szerint létre lehetne egyfajta árnyékparlamentet, amelyben civilek és ellenzéki politikusok tárgyalnák meg a válságkezelés módját.

Hozzátette: ez nem kellene, hogy üsse a DK kezdeményezését az árnyékkormányról.

Szerinte a Demokratikus Koalíció nagyon határozottan a saját árnyékkormányát akarta megalakítani, vélhetően nem volt olyan előtte beszélgetés, hogy az ellenzék közös árnyékkormányát hozzák össze.

A DK stratégiát váltott, korábban, a választás előtt az ellenzéki összefogás egyik motorja volt, még ha Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölttel voltak is konfliktusai.

Úgy tűnik, hogy csalódtak a koalícióban és dominánssá akarnak válni.

Lendvai Ildikó szerint a többi ellenzéki pártnak ezt a fejleményt most nyugtáznia kellene, dolgozni, fontos dolgokat tenni, és nem rögtön, meglepve vagy sértetten reagálni, hanem később leülni tárgyalni.

Le kell ülniük, mert ilyen bizalmi válság mellett nem fordulhatnak rá az önkormányzati választásra.

És – folytatta – egy ilyen tárgyalásnál szóba lehet hozni, hogy csináljanak közös árnyékkormányt. Sőt, és ez nem kellene, hogy üsse a DK mostani kezdeményezését, létre lehetne hozni valami olyan árnyékparlament-félét, amelyben civilek és ellenzéki erők (pártok és más szervezetek is) megtárgyalnák a válságkezelés módját.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Hoppá, mi történhetett?! Novák Katalin Orbán ellen beszélt az ENSZ közgyűlésén

Vagy kommunikációs hiba, vagy szándékosan, de Novák Katalin az oktatás fontosságáról és az iskolák elhanyagolását nevezte a legvégzetesebb hibának az ENSZ közgyülésén, miközben Magyarországon...

Szégyen és gyalázat: Ide jutottunk Orbánék miatt

Az Európai Unió legújabb vagyonfelmérési adatai a magyar háztartások számára semmiképpen sem hoztak jó híreket. A portfolio.hu által közölt jelentés szerint a magyar háztartások nettó...

Lerántotta a leplet Orbánék hazugságáról a szakember: Óriási bajban vagyunk

A kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról, az inflációs helyzetről, valamint a felesleges kormányzati beruházásokról is beszélt Vajda Zoltán, a parlament Költségvetési Bizottságának MSZP-s elnöke az ATV...