EP Plenary session - The situation in Hungary
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Szocialista EP képviselő valószínűleg jó helyen kapirgál ugyanis annyria rettgenek válaszolni neki, hogy az se baj, ha törvényt sértenek, csak hogy titkolózhassanak.

A Szocialista EP képviselő közösségi oldalán nyilatkozta, hogy a mai naptól már törvénybe ütközően titkolja Orbán amerikai útjának részleteit a kormány.

Vasárnap lejárt az a 45 napos határidő is, amelyet a veszélyhelyzet miatt kért a kormányzat két illetékes minisztériuma arra, hogy megválaszolja az Orbán Viktor és fideszes delegációjának legutóbbi amerikai útjával kapcsolatos kérdéseimet.

Válasz azonban most sem érkezett, így a mai naptól már a saját maguk által hozott törvényeket is semmibe véve titkolják és tartják vissza az ezzel kapcsolatos közérdekű adatokat – mondta el Ujhelyi.

Mint arról korábban hírt adtam: még augusztus elején küldtem hivatalos adatigénylést az illetékes minisztériumoknak, mivel abban a hónapban a Fidesz prominensei vállaltan egy konzervatív pártpolitikai konferenciára utaztak az Egyesült Államokba és nem államügyekben tárgyaltak a tengerentúlon.

Ha viszont kifejezetten pártpolitikai programról volt szó, amelyet az adófizető magyar állampolgárok finanszíroztak, akkor minimális elvárás, hogy legalább annak részleteivel és költségeivel a kormány tételesen elszámol.

Közérdekű adatigénylésemben arról kértem a törvényeknek megfelelő tájékoztatást, hogy pontosan kik és milyen minőségben kísérték el Orbán Viktort az Egyesült Államokba, milyen forrásból fedezték a költségeket, vagy hogy milyen világos és egyértelmű közérdek indokolta a katonai szállítógépnek mondott kormányzati magángéppel történő utazást.

A kormányzati szervek először megvárták, amíg a törvényileg előírt 15 napos válaszadási határidő lejár, majd írásban azt közölték velem, hogy a választ csak 45 napon belül küldik majd meg, mert annak tizenöt napon belül történő teljesítése “veszélyeztetné a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatok ellátását.”

Erre egyébként a jogi lehetőségük megvan, épp annak a törvénymódosításnak köszönhetően, amit a Fidesz passzírozott bele a hatályos rendelkezésekbe. Most azonban 45 nap elteltével sem küldtek érdemi és hiteles válaszokat a közérdekű adatigénylésre, vagyis már saját törvényeiket sem tartják be.

Megvizsgálom a rendelkezésemre álló jogi lehetőségeket, innentől ugyanis elvi kérdés, hogy tételesen elszámoljanak a fideszes vezetők és kísérőik költségeivel – zárja sorait a képviselő.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: