Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nagyon helyes!

Nem lesz hideg az óvodákban ezen túl sem, ahol a DK irányítja a települést – jelentették be közös nyilatkozatukban a DK fővárosi polgármesterei.

Mint írják:

Megtagadják a DK budapesti polgármesterei a kormány utasításának végrehajtását – Az önkormányzati bölcsődékben és óvodákban nem csökkenhet a hőmérséklet.

Az önkormányzatok fenntartásában lévő gyermekintézményekben a téli hónapokban 22-24 fok a szokásos hőmérséklet, a vonatkozó rendeletek a csoportszobákban minimálisan 22 fokot írnak elő, aminek a padlótól 90 cm-re, a gyermekek fejmagasságában kell meglennie.

Ezzel szemben a kormány az energiaválság miatt 18 fokban határozta meg a közintézmények maximum hőmérsékletét, ennyire lehetne felfűteni az épületeket.

A Demokratikus Koalíció polgármestereiként embertelennek tartjuk és visszautasítjuk, hogy a kormány gyermekekkel akarja a maga által okozott gazdasági krízis árát megfizettetni.

Mi, a DK polgármesterei kötelezettséget vállalunk arra, hogy bármilyen hónapok is jönnek, az önkormányzati bölcsődékben és óvodákban nem csökkenhet a gyermekek és nevelőik egészségének megőrzéséhez szükséges belső hőmérséklet.

Tiltakozunk az ellen, hogy a magát családbarátnak nevező kormány veszélyezteti a gyermekeket, nem fogjuk hagyni, hogy a gyerekek és a nevelők fázzanak a téli hónapokban.

dr. Bősz Anett, a DK főpolgármester-helyettese
Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője, a XVIII. kerület polgármestere
Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület DK-s polgármestere
dr. László Imre, a XI. kerület DK-s polgármestere
Niedermüller Péter, a VII. kerület DK-s polgármestere
dr. Kiss László, a III. kerület DK-s polgármestere


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Kocsis Máté ledobta az atomot: Ravasz tervet eszeltek ki közvetlen a választások előtt

Az őszi parlamenti ülésszakban a kormány ismét egy az ország függetlenségét állítólag megóvó törvénycsomagot terjeszt elő - tudatta a hallgatókat Kocsis Máté, a Fidesz...

A DK szerint katasztrófa lesz: Hatalmas baj vár a nyugdíjasokra

Az Eurostat legutóbbi elemzése szerint tavaly már 170 ezer nyugdíjasnak nem maradt pénze a rezsi kifizetése után. Ez a szám az Orbán-kormány tavalyi rezsiemelése és...

Orbitális hibát követtek el Orbánék: Borulhat a Fidesz teljes terve

Az Alaptörvénybe és korábbi alkotmánybírósági döntésekbe ütközik a kormány rendeleti szabályozása a jogsértő akkumulátorgyáraknak biztosított büntetlenségről, ezért a Párbeszéd – ZÖLDEK az Alkotmánybírósághoz fordul...