Megosztom másokkal is:

Persze ő példát mutat puritánságból.

L. Simon László, akit pár éve kipateroltak államtitkári székéből múzeum igazgatónak elkezdtek kioktatni az embereket, hogy pulóverben kéne TV-t nézni.

L. Simon László, a a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója arról beszélt a HírTV hétfő esti műsorában, hogy a mai fiatal generáció megszokta a nagy jólétet, ezért jelent nekik kihívást az energiával való takarékoskodás – írta meg a Blikk.

“Kicsit elkényelmesedtünk… Én a gyerekeimnek is mondtam odahaza, hogy amikor én annyi idős voltam, mint ők, hazamentünk a hideg lakásba, be kellett fűtenünk, mire a szüleink hazaértek, addigra fölmelegedett valamennyire a lakás, és egyébként este a televíziót pulóverben néztük, és nem rövidnadrágban meg pólóban, ahogyan a mai fiatalok megszokták a nagy jólétben”

– mondta a tisztviselő azon új szabályozás kapcsán, ami szerint a közintézményeket maximum 18 fokra fogják felfűteni a télen.

L. Simon László azt is hozzátette, hogy nem tartaná nagy problémának azt, ha néhány kisebb múzeum bezárna a téli szezonra.

A főigazató Ausztriát hozta példának, ahol azok az intézmények, amikben az évi látogatószám nem éri el az ötezret és amiknek a téli szezonban gyakorlatilag nincsen látogatója, zárva szoktak tartani a december és február közötti időszakban.

Az ilyen magyarországi múzeumokban is érdemes lenne bezárni, karbantartani, restaurálni, egy kicsit rendbe tenni a dolgokat, meg a szakmai munkára nagyobb figyelmet fordítani – fogalmazott a tisztviselő.


Megosztom másokkal is:

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --