Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán büszkeségén egy hatalmas folt esett és ma megpróbálja kiköszörülni a csorbát. Ha sikerül politikailag sokat nem fog nyerni, de ha ismét elbukik hatalmasat veszít.

A kormánypártokat közelebbről ismerő forrásunk szerint igen is hatalmas presztízsveszteség volt a Fidesznek Budavár elbukása a 2019-es önkormányzati választásokon.

A tradicionálisan fideszes fellegvárnak számító első kerületben ráadásul megalázó vereséget szenvedtek az Orbán párti jelöltek.

Ma azonban újra megmérik azt hogy ki az erősebb a budai várban. Azért tartanak időközi választást ma az I. kerület egyik egyéni képviselői körzetében, mert a Momentum elnöke a parlamentet választotta a helyi önkormányzat helyett, így a helye eddig betöltetlen maradt.

A 2019-es ellenzéki megállapodásnak megfelelően, most is a Momentum adja a közös jelöltet.

Ő Korsós Borbála, aki korábban Gelencsér munkatársa volt, és megörökölte Gelencsér alpolgármesteri pozícióját is.

Ezt a kormánymédia újabban egyfajta balos nepotizmusnak próbálja beállítani. A 28 éves, konduktor és óvodapedagógus végzettségű Korsós erről a 444-nek azt mondta, hogy a Momentumnak járó alpolgármesteri posztról a párt döntött, de mivel jó ideje közvetlenül Gelencsér mellett dolgozott, ő ismerte a legjobban a futó projekteket és a lakossági problémákat, így ő tudta a legegyszerűbben átvenni a feladatait.

Ellenfele a fideszes Fazekas Csilla, aki Böröcz László volt Fidelitas elnök és volt parlamenti képviselő munkatársa. Fazekas az ELTE-n és a BME-n végzett.

A Mandiner azt írta róla, hogy a „nagyon népszerű Budai Polgári Közösség elnöke, az I. kerület kulturális életében a rendszeres, heti gyakoriságú, nívós, érdekes és közkedvelt programok főszervezője”. A választáson egy független jelölt, Horváth Gergely is indul.

Szóval ma igazi presztizs mérkőzés lesz a Fidesz és az ellenzék között egy olyan terepen ami hagyományosan a Fidesznek lejt, azonban épp emiatt ha a kormánypártok alulmaradnak szimbólikus ellenzéki győzelem születik.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: