Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) ellen csalás és pénzmosás gyanújával indulhat nyomozás – idézi a Magyar Nemzet értesülését az Index.

Az egész történet ott kezdődik, hogy az Action for Democracy nevű amerikai szervezet 1,8 milliárdos támogatást nyújtott Márki-Zay Péternek a választási kampány során

– ezt maga az egyesült ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje is elismerte, ráadásul az is kiderült az MMM beszámolójából, hogy 80 millió forintot leszámítva mindent el is költöttek.

Márki-Zay Péter ugyanakkor azt hangsúlyozza, a pénzt legális módon költötték el, hiszen az MMM nem közvetlenül a pártokat finanszírozta, hanem páthovatartozástól függetlenül folytattak „általános felvilágosító kampányt”.

Hozzáteszi, hogy mivel az MMM nem párt, ezért nem is vonatkoznak rájuk a pártfinanszírozás szabályai.

Az ügyben Tényi István korábbi fideszes politikus magánemberként feljelentést tett – értesült a Magyar Nemzet, és most ezt a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja.

A lappal az Országos Rendőr-főkapitányság közölte, hogy feljelentéskiegészítést rendeltek el, így most a rendőröknek 30 napjuk van, hogy döntést hozzanak a nyomozás megindításáról vagy a feljelentés elutasításáról.

via: ATV


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Néma csendbe dermedt mindenki: Szabó Tímea úgy leiskolázta a Fideszes megmondókat, hogy tanítani kellene

Felröppent a hír, hogy Orbán Viktor esetleg pszichológushoz jár - kezdte bejegyzését a Párbeszéd politikusa. Ez akár igaz, akár nem, szerintem az, hogy egy miniszterelnök...

Döbbenetes eredményt hoztak a legfrissebb kutatások: Így áll az ellenzék Budapesten

Nagy meglepetéseket tartogatott a Republikon Intézet legfrissebb kutatása, melyből kiderül a Fidesz az esélytelenek nyugalmával indulhat egy főpolgármester-választáson. Azonban van még fejlemény bőven. Karácsony Gergely...

Kunhalmi szerint van egy módszer: Akár ugyanannyi mandátumot is szerezhet az ellenzék mint a...

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke egy péntek délelőtti háttérbeszélgetés során kifejtette, hogy a 2024-es EP- és önkormányzati választások kapcsán csak a Fidesz számára előnyös,...