Megosztom másokkal is:

Orbán politikája szinte valamennyi családra extra terhet rakott, de ez még mind semmi. Hiába megy tönkre több tízezer család, a kis pénzt azért még begyüjtik Vityáék!

Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke és országgyűlési képviselője sajtótájékoztató keretében ismertette, hogy az elmúlt napokban több száz olyan állampolgári jelzés érkezett a DK-hoz, amelyek szerint a kormány nemcsak az áram árát emelte meg a kormányzati rezsiemelés keretében,

hanem a rendszerhasználati díjat is

„Ez is éppoly’ állandó tétel a rezsiszámlán, mint a fogyasztás, csak ennek a megemeléséről mélyen hallgat az Orbán-kormány.” – fűzte hozzá a politikus.

Varju László bejelentette, a Demokratikus Koalíció azonnali magyarázatot vár a kormánytól:

miért titkolták el, hogy dupla rezsiemelést hajtanak végre, és megemelik a rendszerhasználati díjat is?

„Mikor akarták elmondani, hogy a rendszerhasználati díjak megemelése miatt mindenkinek emelkedni fog az áramszámlája, még azoknak is, akiknek a fogyasztása belefér a kedvezményes mennyiségbe?

Pontosan mekkora megszorítást hajtanak végre a dupla rezsiemeléssel, mekkorát emeltek a rendszerhasználati díjon?

A DK felháborítónak tartja, hogy ismét Orbán miatt kerültek nehezebb helyzetbe a családok, hiszen Orbán miatt van rezsiemelés, és Orbán miatt van válság Magyarországon.” – hangsúlyozta a DK képviselője.

Varju László arra is kitért, nem elég tehát a hétszeres gázáremelés, a megduplázott áramár, a pár napja kiderült rezsitrükközés, a rendszerhasználati díjak emelésével a Fidesz valójában dupla rezsiemelést hajt végre.

„Hazudtak a kampányban és hazudnak azóta is, miközben minden idők legdurvább megszorítását hajtják végre. Nevezzük nevén, Orbán Viktor hazudott, átverte az országot, és elárulta a magyarokat. Miatta vagyunk ma ilyen helyzetben, Orbán miatt van válság ma Magyarországon.” – figyelmeztetett a párt alelnöke.


Megosztom másokkal is:

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --