Orbán már egy pohár tejet is sajnál a gyerekektől

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Felháborító, hogy a Fidesz-kormány már egy pohár tejet is sajnál a gyerekektől – írja közleményében a Magyar Szocialista Párt.

Veszélybe került ugyanis az idei tanévben az iskolatej program, miután egy nappal a tanévkezdés előtt kiderült: a tejtermelők és az iskolák hiába kötötték meg a szerződéseket az iskolatej programra, mert az állam a jelek szerint nem hajlandó azt kifizetni.

Nehéz ezt máshogy értelmezni, mert a beszállítók szerint nyáron az államkincstár nem hosszabbította meg a szerződéseket.

Az MSZP szerint vérlázító, hogy a Fidesz-kormány a gyerekek egészségén spórol, miközben ennek a programnak a jelentős részét az Európai Unió fizeti! Vagyis a Fidesz nem csak elveszi a gyerekektől a pohár tejet, hanem újabb uniós forrásról is lemond!

A Fidesz által megszállt Agrárkamara újabb másfél milliárd forintot kapott a kongó kárenyhítési alapból a gazdák segítése helyett, miközben a tejtermelők a Fidesz által rájuk zúdított energiaárak, és a kompenzáció nélküli ársapka bevezetése miatt már a működőképességük határán dolgoznak.

Az MSZP szerint a Fidesz-kormánynak nem a gyermekek egészségén kellene spórolnia, hanem saját magán! Derüljön ki, hogy valóban van-e pénz iskolatejre, ahogy a kormány állítja, vagy Orbánék ismét hazudtak?

Ha pedig van pénz, miért döntött az államkincstár úgy, hogy nem hosszabbítja meg a szerződéseket? Ki ezért a felelős?


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?