Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A magyar jobboldalnak az élete a szimbólumokkal való politizálás hát most ez nem igazán jött össze sőt!

Nem is tudom, hogy hol kezdjük a történetet. Mert két aspektusa is van.

Ráadásul mind a kettő izgalmas következtetésekhez vezet és mind a kettőben közös az hogy ekkora hibát Orbán még soha nem vétett.

Egyrészt Orbán akarnok politikája megbukott.

Az országban ekkor a konszenzus még sosem volt amellett hogy a válság miatt az idei tűzijátékot fújjuk le és a ráköltendő pénzt pedig adjuk a szegényeknek.

Ő pedig csak azért is megrendezte volna. Ugyanaz a logika mint amikor a senki által nem használt kisvasutat megépítette a saját szülőfalujába.

Ha valaki a kisvasutat támadja meghosszabbítjuk bicskéig.

Tehát Orbán csak azért is megrendezte volna a tűzijátékot. Az időjárással pedig a jóisten közbeszólt. Igen kedves keresztény konzervatív barátaim az égi gondviselés jelezte számotokra hogy mindent azért nem lehet megtenni.

Ezzel szemben Orbán Viktor kitart amellett a politikája mellett hogy bizony ha kell, Ő meghosszabbítja Bicskéig.

Csakhogy itt jön a történet második aspektusa ugyanis azzal hogy egy héttel később rendezi meg a tűzijátékot olyan kapitális baklövést követel amire a szimbolikus politikai térben nincs is példa.

Ugyanis idézzük fel, hogy pontosan mi is történt korábban, azon a bizonyos augusztus 27.- én amikor Orbán tűzijátékkal fog ünnepelni?

Ugyanis nem a magyar államalapítás:

Somogyi Zoltán vette észre, hogy „jövő héten szombaton, a 350 forintos olcsósított sörrel és tűzijátékkal emlékezünk arra, hogy 106 évvel ezelőtt, ezen a napon Románia csatlakozott az Antanthoz, hadat üzenve Magyarországnak, a román haderő pedig azonnal megkezdte Erdély elfoglalását.”

Hát Viktor, ebből verekedd ki magad.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Kést rántott egy idős nő Orbán Viktor születésnapján

Csak úgy áradt a keresztényi szeretet a szentmisén. A Gulyáságyú Média hírportál beszámolója szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást kezdeményezett egy idős nő ellen, aki...

Újabb adóemelést jelentett be a kormány – sokaknak fog fájni

A 2024-es esztendőre szóló adócsomagot benyújtotta a kormány - értesült a HVG. Ezt az új intézkedést sokan kormányzati megszorítócsomagként értékelhetik, mivel számos területen érinti a...

Itt a nagy bejelentés: Legendás műsor tér vissza az RTL képernyőjén

Az Activity rendkívüli népszerűségnek örvendett a TV2-n, ami később Extrém Activity néven került vissza a képernyőkre. A játékot Szulák Andrea irányította, majd a Life...