Megosztom másokkal is:

A koronavírus-járvány kitörésének kezdetén, 2020-ban a kormány nemhogy magára hagyta a településeket a feladatok megoldásának és finanszírozásának problémájával, de még folyamatosan igyekezett is a járványkezelés felelősségét önkormányzatokra verni.

Nem volt ez máshogy a Pesti úti idősotthon esetében sem, ahol a lakájmédia egyre azt bizonygatta, hogy a fenntartó Fővárosi Önkormányzat nem törődik a szociális intézmények higiéniai körülményeivel és emiatt terjedt el a betegség az intézményben.

Ezt követően vizsgálat is indult az ügyben, amit a fideszes Sára Botond vezette Budapest Főváros Kormányhivatal folytatott le, nem meglepő módon elmarasztalva a Fővárost az ügyben.

A Demokratikus Koalíció felhívja a figyelmet ugyanakkor, hogy Sára Botond minden igyekezete ellenére a Fővárosnak papírja van róla, hogy a fideszes kormányhivatal elfogult volt a Pesti úti idősek otthona vizsgálatánál.

A Fővárosi Ítélőtábla ugyanis az önkormányzatnak adott igazat, és kimondta, hogy a kormányhivatal elfogultan járt el, és új vizsgálatot rendeltek el az ügyben.

Így bukik meg a lakájmédia és a talpnyalók hazugsága, mert a továbbiakban sem fogjuk hagyni, hogy az ő felelősségüket rajtunk kérjék számon, és hazudjanak rólunk.


Megosztom másokkal is:

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --