Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hiába a sikerpropaganda, egész egyszerűen amikor már az emberek energiabiztonságára és pénztárcájára, vagyis a megélhetésére megy a játék, akkor egész egyszerűen nincs az a reklámspot vagy óriásplakát amivel el lehet fedni a kormány alkalmatlanságát.

Tragikusan értékeli még a Fidesz szavazók jó része is a kormány munkáját derül ki a Medián friss felméréséből.

A HVG-n megjelent kutatás alapján kijelenthető, hogy a fővárosban élő Fidesz-szavazók 22 százaléka egyesre vagy kettesre értékeli a kormány munkáját – ilyen lesujtó eredmény még nem született a Fidesz kormányzása alatt – szemlézi a kutatást a Telex.

A portál szerint az 1000 fős telefonos felmérés alapján minden második budapesti lakos arra számít, hogy a következő időszakban kevesebbet engedhet meg magának, egyharmaduk pedig még attól is tart, hogy rezsiszámláit sem tudja majd kifizetni.

Az is kiderül, hogy a válaszadók 69 százaléka nem ért egyet azzal, hogy a kormány az átlag felett fogyasztók esetében növeli az áram- és gázárakat, ráadásul a válaszadók negyedének „elviselhetetlen nehézséget” okoznak majd az új árak.

A többség elsősorban Oroszországot és a kormányt hibáztatja a kialakult válságért.
Sokan vannak a kormánypárti szavazók közül, – minden negyedik fideszes –, akik a kormányt hibáztatják.

A budapestiek többsége is úgy látja, hogy a kormány nem kezeli jól a válságot: ötfokú skálán 1-es osztályzatot 43 százalék, 2-est 11 százalék adott.

A fővárosi fideszesek 22 százaléka ötös skálán egyessel vagy kettessel értékelte a kormány válságkezelését.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Újabb megszorítást leplezett le az MSZP – Orbánék ismét ordenáré módon hazudtak az embereknek

Az MSZP szerint januártól túladóztatná az autósokat a Fidesz, mivel egy liter benzin esetében 16,5 forinttal, egy liter gázolajnál 18,6 forinttal több adót szedne...

Kínos kérdések merültek fel a tárgyalóteremben: Újra felmerült Varga Judit neve a Völner-Schadl perben

Kedden a Fővárosi Törvényszéken folytatódott tovább  a Schadl-Völner nevével fémjelzett korrupciós botrány tárgyalása. F. Vivien, a vád koronatanúja kerül a bíróság elé - számolt...

Fontos: Hatalmas bajban lesznek a nyugdíjasok a szakértő szerint

Farkas András nyugdíjszakértő a Portfolio.hu-nak nyilatkozva rámutatott: a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntarthatatlannak bizonyul, jellemző rá a kaotikusság és az átláthatatlanság. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ)...