Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A tegnapi nap élő egyenesben közvetítették Orbán nyitóbeszédét Dallasból. Csak hát valami nem stimmelt a dologgal.

Eleve furcsa számomra, hogy a közmédia egy pártkongresszusról tudosít, hiszen azt sem látni az MTV-ben, ahogy az MSZP elnöke szólal fel, mondjuk az Európai Szocialisták Pártjának kongresszusán, pedig ilyen is volt, méghozzá Magyarországon.

Na de nem menjünk el amellett, hogy Orbán tegnap nyitóbeszédet mondtott a Republikánus Párt aktívaértekezletén – mert nevezzük nevén az volt a rendezvény.

Ezt megpróbálta a kormányközeli sajtó valami hatalmas eredményként tálalni, de hamar szembejött a gyorsvonat: Ugyanis kiderült, hogy Orbán szinte üres teremnek mondta el a beszédét.

Ez utóbbi groteszk jelenetet a DK-s Molnár Csaba például így kommentálta:

Hatalmasat bukott a kormánypropaganda, mely szerint Orbán olyan befolyásos politikus a világban, hogy meghívták nyitóbeszédet mondani az amerikai republikánusok éves vándorcirkuszára.

Aztán kiderült, hogy a magyar Alapjogokért Központ (persze a te pénzedből) a rendezvény egyik szponzora volt.

Vagyis pénzért vettek beszédidőt Orbánnak. Jól mutatja a beszéd alatti töküres terem is, hogy nem egy befolyásos politikus beszélt, hanem egy ismeretlen valaki, akinek volt pofája az adófizetői pénzén szereplést vásárolni saját magának.

Ciki, ciki, überciki.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Újabb megszorítást leplezett le az MSZP – Orbánék ismét ordenáré módon hazudtak az embereknek

Az MSZP szerint januártól túladóztatná az autósokat a Fidesz, mivel egy liter benzin esetében 16,5 forinttal, egy liter gázolajnál 18,6 forinttal több adót szedne...

Kínos kérdések merültek fel a tárgyalóteremben: Újra felmerült Varga Judit neve a Völner-Schadl perben

Kedden a Fővárosi Törvényszéken folytatódott tovább  a Schadl-Völner nevével fémjelzett korrupciós botrány tárgyalása. F. Vivien, a vád koronatanúja kerül a bíróság elé - számolt...

Fontos: Hatalmas bajban lesznek a nyugdíjasok a szakértő szerint

Farkas András nyugdíjszakértő a Portfolio.hu-nak nyilatkozva rámutatott: a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntarthatatlannak bizonyul, jellemző rá a kaotikusság és az átláthatatlanság. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ)...