Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Zseniális, ahogyan Szöllősi Györgyi két vállra fektette Orbán okoskodó államtitkárát.

A téma továbbra is természetesen a rezsicsökkentés, illetve annak eltörlése volt, aminek a kapcsán Menczer Tamás államtitkár volt az ATV Egyenes Beszédének a vendége. Hát amit ott kapott, azt bizonyosan nem teszi zsebre.

Már az indító kérdése is csodálatos volt a műsorvezetőnek, aki azt kérdezte:

Szöllősi Györgyi: “A választások előtt azt ígérték, hogy nem a családokkal fizetetik meg a háború árát. Azt ígérték –  a választások után is – hogy megvédik a rezsicsökkentést. Extraprofit adót vetettek ki, – aminek egy része abba a bizonyos rezsi védelmi alapba megy – valamint azt állították, hogy Nyugat-Európában nagyon nagy baj van, de itthon nincs, mert a kormány elvégezte a házi feladatát. Nos, mégsem sikerült?”

Erre már kapkodta a levegőt a fideszes államtitkár, aki gyorsan elkezdte felsorolni, hogy a kormány milyen intézkedéseket vezetett be, nagyrészt felsorolva a választási osztogatásaikat, majd belekezdett egy mológba, mely szerint:

Van egy háború, amely nehézségeket okoz, de valójában akkor nem lenne rezsicsökkentés, ha a baloldal került volna hatalomra.

Menczer: “Akkor nem lenne rezsicsökkentés, ha a baloldal győzött volna, mert elmondták hogy ezt eltörölnék….”

Szöllősi: Hadd vágjak közbe, nagyon sok baloldali politikus ült velem szemben, nagyon sokszor megkérdeztem, hogy tényleg eltörölnék-e a rezsicsökkentést, zárójelben mondom el egyik sem mondott ilyet, maximum hogy átalakítanák. A kormány viszont azt ígérte nem fognak rajta változtatni. 

Ehhez képest energiavészhelyzetet hirdetett a kormány. Eddig azt halgattuk Németh Szilárdtól, hogy majd nyugaton gyertyával fognak fűteni, meg nem tudnak majd mosni, ki kell rázni a ruhákat. De Németh Szilárd azt is mondta hogy a választásokon az emberek arról döntenek majd, hogy megvédik-e a rezsicsökkentést. Az embere döntöttek, nyert a Fidesz. Most nem érezhetik az emberek azt, hogy becsapták őket?

Menczer: Ööö…. a következő van. Zajlik egy háború, immár 5. hónapja ezt az emberek tudják. Az minden baj oka és a szankciók, amelyek súlyosbítják azt. Mára világossá vált, hogy a szankciók nem állítják meg a háborút. Nem csapta be a Fidesz a választókat, mert ahogyan nem a magyar emberek, úgy nem a Fidesz tehet a háborúról.

Szöllősi: De már zajlott a háború mikor ezzel kapányoltak…

Menczer: … és a helyzet egyre súlyosbodik. 

Példaértékű a videó, amit szerintünk mindenkinek látnia kell:


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: