Megosztom másokkal is:

Az ország és Európa védelméről is szó volt a napirend előtti felszólalások között, az Országgyűlés keddi ülésén.

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a háborúkról, a terrorizmusról és a migrációról szólva, közölte:

az Európai Uniónak azokra megfelelő válaszokat kell találnia, védelmi mechanizmusokat kell kiépítenie. Magyarország példát mutatott, hogyan védhető meg a külső határ – emlékeztetett.

Az európai civilizáció jól látható gondokkal küzd – folytatta, hozzátéve:

az unió fő baját a spiritualitás hiányában látja. Abban, hogy az unió vezetői elvesztették keresztény hitüket és az önfeladás útját járják.

Rámutatott: a migráció ismét erősödő tendenciát mutat, az orosz-ukrán háború gazdasági következményei már a világ jelentős részén érezhetők, Afrikában éhínség alakulhat ki.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára azt felelte: folyamatosan nő az országba érkező migránsok, valamint az elfogott embercsempészek száma. Míg 2020-ban 46 ezer illegális migráns próbált átlépni a déli határon, tavaly már 122 ezer. Idén pedig időarányosan még tovább emelkedett a számuk.

Úgy összegzett: minden számban bő két és félszeres emelkedés várható évről évre.

Szólt a kerítésrongálásról is, és arról, hogy számos alkalommal támadtak rendőrökre a migránsok és az embercsempészek, akik mind agresszívebben lépnek fel.

Az egyre növekvő feladatok miatt ezért egyre nagyobb létszámmal kell számolni, hiszen a rendőröknek a keleti határnál is helyt kell állniuk. Ezért jön létre egy önálló, a határ védelmére szolgáló erő a rendőrség keretein belül.

Az idő sürget, hiszen a legszegényebb országokat is sújtja az élelmiszer-árrobbanás és -hiány. Ezért az egységnek már őszre fel kell állnia – hangsúlyozta.


Megosztom másokkal is:

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --