Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Aki nyilvános- vagy tömegrendezvényen vesz részt, az hozzájárul, hogy róla képek, videók készüljenek, és ezeket közzétegyék.

Egy módosítás értelmében a jövőben ez alól kivétel lesz, ha ott van a miniszterelnök vagy a köztársasági elnök, ilyen esetben a többi résztvevő kérheti, hogy őt tegyék felismerhetetlenné.

A hvg.hu cikke szerint a kormány a 2023-as központi költségvetést megalapozó salátatörvénybe dugott el egy erről szólóü jogszabály-módosítást.

A módosítás logikája ezzel együtt nehezen értelmezhető, hiszen más közjogi méltóságok, állami tisztviselők, sőt hírességek, celebek is „számos rendezvényen, helyszínen jelennek meg”, amelyeken kép- és hangfelvételek készülnek majd kerülnek közzétételre – jegyzi meg a cikk szerzője.

Egyáltalán nem világos, miért éppen – és miért csak – a miniszterelnök és a köztársasági elnök által meglátogatott rendezvények résztvevőit illesse meg plusz alapjogi védelem.

Mindenesetre ez praktikusan azt jelenti, hogy a Polgári törvénykönyv módosítása után közszereplőnek nem számító személyek, például a miniszterelnökkel baráti viszonyt ápoló Mészáros Lőrinc vagy Adnan Polat vállalkozók kérhetik, hogy a miniszterelnök részvételével rendezett eseményen készült képekről, videókról őket blőrözzék ki, tegyék a képmásukat felismerhetetlenné.

Így a jövőben előfordulhat, hogy egy, a miniszterelnök részvételével tartott fogadásról vagy átadó ünnepségről közzétett fotón a miniszterelnök mellett csak egy Mészáros Lőrinc alakú folt lesz látható.

via: HVG


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: