Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Nagy miniszter úr elfelejtette a közgazdaságtant. Küldünk neki egy új Közgazdaságtan kezdőknek könyvet, amit reményeink szerint tanulmányozni fog, hogy meg tudja magyarázni, miért vetnek ki »extraprofitadót« egy olyan veszteséges iparágra, mint a légiközlekedés”

– írja Michael O’Leary, az ír Ryanair fapados légitársaság vezérigazgatója a cég friss közleményében az új magyar különadókról.

A Ryanair a napokban elsőként jelentette be, hogy teljes egészében áthárítja az új adót az utasokra, ezzel a kormányban jelentős felháborodást okoztak.

O’Leary szerint a Covid után épp talpra álló veszteséges légitársaságok nem tudják máshogy kitermelni az új adót, így pedig a kormány intézkedése csak árt a koronavírus utáni fellendülésre készülő magyar turizmusnak.

A cég közleménye szerint az új magyar adónem nem extraprofitadó, hanem „rablás egy olyan kormánytól, ami teljesen elvesztette kapcsolatát a valósággal”.

A cég azt is várja Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztertől, hogy magyarázza el:

  • miért terhelik különadóval a légitársaságokat, amikor azok az ukrajnai háború és a Covid miatt amúgy is veszteségesek;
  • miért kell a magyaroknak és a Magyarországra utazóknak többet fizetniük a repülésért, amikor a magyar légi közlekedés két éve szenved a koronavírus és a háború miatt;
  • és hogyan segíti a magyar családokat az, hogy növelik a légi közlekedést terhelő adókat.

„Felszólítjuk Nagy miniszter urat, hogy vonja vissza ezt az idióta »extraprofitadót« vagy legalább korlátozza az olyan iparágakra, mint az olaj vagy a gáz, amelyek rendkívüli nyereséget termelnek, és ne a rekordveszteségről számoló légitársaságokra” – zárul a közlemény.

via Telex


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Újabb adóemelést jelentett be a kormány – sokaknak fog fájni

A 2024-es esztendőre szóló adócsomagot benyújtotta a kormány - értesült a HVG. Ezt az új intézkedést sokan kormányzati megszorítócsomagként értékelhetik, mivel számos területen érinti a...

Itt a nagy bejelentés: Legendás műsor tér vissza az RTL képernyőjén

Az Activity rendkívüli népszerűségnek örvendett a TV2-n, ami később Extrém Activity néven került vissza a képernyőkre. A játékot Szulák Andrea irányította, majd a Life...

A fiatal Momentumos politikus felmosta a padlót Orbán feketeöves propagandistájával

 "A putyinista agyrém még nem ért el a mélypontra: Bencsik András szerint a magyar katonák rossz oldalon állnak Koszovóban" – írja posztjában Tompos Márton, a...