Ez Orbán bűne: Vádiratnak beillő döbbenetes adatokat hozott nyílvánosságra a DK

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

A 444.hu hosszas pereskedés útján derítette ki, hogy milyen halálozási aránnyal működtek a magyar kórházak intenzív osztályai a járvány alatt.

Kiderült, hogy volt olyan intenzív osztály az országban, ahol minden második beteg elhunyt a járványban, ami egy lesújtó, európai adatokkal összehasonlíthatatlanul rossz intenzíves halálozási arány.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az 50%-ot közelítette az intenzíves halálozások száma, azaz a Fidesz által tönkretett egészségügy miatt nekünk, szabolcs-szatmár-bereg megyeieknek voltak a legrosszabbak a túlélési esélyeink a járvány alatt.

A Demokratikus Koalíció szerint feketén-fehéren bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor és törvénytelen kormánya tisztességes magyar emberek haláláért felelős, hiszen nálunk működtek a legrosszabb halálozási arányú intenzív osztályok.

Egy jobb egészségüggyel édesapákat és édesanyákat, nagypapákat és nagymamákat, gyerekeket, barátokat és ismerősöket lehetett volna megmenteni.

Ezt soha nem fogjuk elfelejteni ennek a törvénytelen kormánynak.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?