Ungváry Rudolf - Fotó: litera.hu
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Függetlenül az olyan kirohanásoktól, amiket a retorika törvényei szerint megengedtem magamnak annak idején, félénk vagyok. Ez az egyik oka annak, hogy se egy fideszessel, se a kommunista uralom idején egy kommunistával érdemben nem mertem beszélgetésbe elegyedni. Amikor megbuktak, akkor könnyebb dolgom volt… – jelentette ki Ungváry Rudolf író.

 

Ungváry szerint a jelenlegi rendszer aljasabb, mint a nyilasuralom volt, és szomorúan veszi tudomásul, hogy egyedül maradt véleményével.

“Ez a rendszer azonban a demokrácia álarcát ölti fel, és ettől úgy tűnik a mainstream képviselőinek, hogy „sérültek a demokrácia törvényei. Sérültek a fenét, nincsenek! Ami van, az csak a látszat. És vannak olyan körülmények, amikor ezt egyértelműen ki kell mondani.”

A beszélgetésben szóba kerül Ungváry Balatoni nyaraló című új könyve, hogy már 83 éves, biciklizik, evez, síel, sífut, és még semmi kedve meghalni. A haláltól borzalmasan fél.

Persze inkább attól félek, hogy milyen lesz az utolsó szakasz. Minél idősebb az ember, annál gyakrabban tapasztalja meg a környezetében ezt a folyamatot, és nem tudom, mitől függ, hogy valakinél borzalmas, másnál meg nem.

Ungváry egy részen arról kezd beszélni, hogy “kódolva volt a nyugati tömegdemokráciában, hogy megismétlődjék mutáns formában a klasszikus fasizmus, és megjelennek előttünk az egykori fasiszták mai klónjai, akiknek természetesen fogalmuk sincs erről, hiszen a klón épp attól klón, hogy nem tudja magáról, micsoda”.

A tájékozatlan szavazók így azokat választják meg előbb-utóbb, akik a demagógiájukkal megtévesztik őket. A tömegdemokrácia tehát szükségszerűen fordul előbb-utóbb diktatúrába.

Az író szerint ez mára vált csak aktuálissá, mert az első világháborúig nagyon erős tekintélyuralmi struktúrák működtek a liberális demokráciákban is, az uralkodó elit tehát mindig meg tudta akadályozni az ostobák lázadását az okosokkal szemben.

Egy kérdést és választ szó szerint idézünk:

A beszélgetés elején tett egy nagyon erős állítást, miszerint a NER aljasabb rendszer, mint a nyilasuralom volt. Ezt tényleg komolyan gondolja? Hisz akkoriban nyílt terror és népirtás zajlott, embereket kínoztak és lőttek a Dunába faji alapon.

Ungváry: A rendszer mögé kell tudni látni, és akkor észrevesszük, hogy most is a vezérelv, a tekintélyelv, a kirekesztés és az akarat elve érvényesül, és az összes demokratikus intézményt totálisan megszállták.

Na nézzük csak, A liberalizmus a személyes szabadságon és törvény előtti egyenlőségen alapul. Tehát Orbán azért ellenzi a liberalizmust, mert az a sötét szándék vezérli, hogy megfossza a magyar embereket a szabadságjogaiktól és a törvény előtti egyenlőségtől. A magyar emberek szabadságjogaiktól és törvény előtti egyenlőségétől való megfosztása, pedig nem más mint diktatúra, amely nem mellesleg ellentétes az Európai Unió Szerződése 2. cikke előírásával is. Magyarországon a demokratikus jogállamnak már csak a formai elemei vannak meg amiknek a tartalmát a Fidesz nevű bűnszervezet már réges-régen kiüresítette, amikor az alkotmánybíróságra, az ügyészségre, az összes hatóság élére és a rendes bíróságok vezetői pozíciójába Orbán emberei kerültek kinevezésre. A diktatúrára pedig a Fidesz nevű bűnszervezetnek azért van szüksége, hogy a közpénz és közvagyon ipari méretű szabad rablását büntetlenül folytathassák.

 

Teljesen igaza van Ungváry Rudolfnak. Már akkor igaza volt, mikor olyan 2011 körül fasisztoidnak nevezte a rendszert, de akkor még sok, eltartott kisujjú széplélek csak szenvelgett miatta, hogy milyen csúnya ez a szó, ez csak autokratikus tendenciát hordozó rezsim. Kialakult fasizmust már nem nehéz észrevenni, csak kezdetben, a lopakodó időszakában nehéz.

Forrás: 24.hu / BalraMagyar

 

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: