Hírek

Tájékozódjon a világ történéseiről ebben a rovatban. Minden, ami aktuális és fontos, az országos hírektől a globális eseményekig. Legyen naprakész a politikai, gazdasági, tudományos és kulturális történésekkel, amik meghatározzák a világunkat. A “Hírek” rovat az ön személyre szabott információközpontja.

Bűnök bűne Az állam az egyetemeit Orbán-alapítványoknak adta, melyek vezetésébe saját embereit ültette. Pártegyetemeket csináltak, miközben a magyar politikai közösség – lásd még: köztársaság – elvesztette a magyar felsőoktatást. Sok gazember vagy éppen szerencsétlen olcsójános vett és vesz részt a rablásban. Meglepően sokak adták el magukat, valójában a magyar felsőoktatást. Azt a felsőoktatást,...
Szerdán eleinte még elszórtan délen fordulhat elő kisebb eső, majd napközben itt is fokozatosan megszűnik a csapadék.   Felhősebb és naposabb tájakkal is találkozhatunk, majd a délután második felében nyugat felől újabb felhősödés kezdődik, este nyugaton elszórtan kisebb eső újból előfordulhat. Délutánra már mindenhol mérséklődik, legyengül a légmozgás. Napközben 5-10 fokra...
Ide vezetett a jól kivitelezett gazdaságpolitika.. A szomszédos országokban olcsóbban lehet üzemanyaghoz jutni, mint nálunk, még a gyenge forint dacára is megéri tehát egy egy szomszédos országban üzemanyagot venni. Jelentős mértékben beindult a benzinturizmus, miután a Fidesz eltörölte a benzinárstopot. Ez nyilván nem véletlen, ugyanis egy szomszédos horvátországi benzinkúton – 400 forintos...
A világhírű divattervező nagyot alázott a miniszterelnökre. Az Rtl.hu írta meg, hogy a csatorna reggeli műsorából nemrég távozó műsorvezető a bécsi Hotel Bristolból posztolt egy videót, ahol nyári látogatásakor Orbán Viktor és a kormány több tagja is megszállt. „Mindig is Orbán Viktor ágyában szerettem volna aludni, és képzeljétek el, hogy kiderült, hogy itt, a Bristol...
Új formátummal jelentkezika  BalraMagyar. Tesztelje tudását a Fidesz világáról. Van miért haragudni a kormánypártokra, azonban sok esetben már elfelejtettük azokat a botrányokat, amelyek egykor lázban tartották az országot. Persze a Fidesz valójában arra játszik, hogy ne is emlékezzünk ezekre az ügyekre, mi azonban úgy gondoltuk, hogy ebben a játékos formában emlékeztetünk...
Jámbor András ellenzéki képviselő nem fogja annyiban hagyni a végrehajtásokkal kapcsolatos visszásságokat. Videóüzenetben jelezte Józsefváros és Ferencváros ellenzéki képviselője, hogy nem fogja szó nélkül tűrni a pofátlan végrehajtásokat. https://www.youtube.com/watch?v=Fu9HK8a486s "Talán ti is hallottátok azt az ügyet, hogy Shadl György felesége végrehajtóként visszadátumozott egy papírt, és egy 450 milliót érő villát 38 millió...
A 13 éves unokát már nem tudták megmenteni. Az 52 éves asszony már a helyszínen életét vesztette miután műszaki hibás autójukkal félreálltak az M0-ás autóutón Fót magasságában. Az unokát és a nagymamáját egy teherautó gázolta el. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság korábban azt közölte, hogy a személygépkocsi műszaki hiba miatt az M0-s...
Ez az év sem indul jól sajnos. Elment a sportlegenda akikért annyian rajnogtunk, a legendás futball kapus 72 éves korában távozott és védi tovább a magyar kaput a mennyei pályán. Hosszan tartó, súlyos betegség után ma hunyt el Bubu azaz Mészáros Ferenc a Vasas legendás védője. Mészáros az egyike annak a csupán...
Elég érdekes helyről származik ez az idézet. Úgy tűnik hogy a Orbán felcsúti olvasószobájában érdekes könyvek lehetnek a polcon. Bár sokan gondolnák, hogy ez a brilliáns szlogen Orbán vagy éppen Habony árpád fejéből pattant elő - ami igaz is lehet - de nem elsőként az is tuti, ugyanis a világtörténelemben...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség (igen, mostmár ez a neve, szokjuk - szerk.) vádat emelt két férfi ellen többszörösen minősülő emberölés bűntette és magánlaksértés vétsége miatt Az ügyészség közleménye szerint: Az elkövetők ittasan bementek az idős asszony házába, bántalmazták, majd sérelmére mindketten szexuális cselekményeket végeztek, a lakást átkutatták és 100.000 forint...

A legfrissebb hírek