Hírek

Tájékozódjon a világ történéseiről ebben a rovatban. Minden, ami aktuális és fontos, az országos hírektől a globális eseményekig. Legyen naprakész a politikai, gazdasági, tudományos és kulturális történésekkel, amik meghatározzák a világunkat. A “Hírek” rovat az ön személyre szabott információközpontja.

Az Orbán-kormány ismét úgy emelt az egészségügyi dolgozók bérén, hogy a legtöbbjüknek a hónap végén ugyanannyi pénz kerül a számlájára, mint az emelés előtt. Nem először alázzák meg őket így, hiszen 2017 decemberében is ugyanezt játszották el. A trükk, az átverés a régi, csak a korábbi illuzionistát Kásler Miklósra cserélték. A...
Új helyettes államtitkár az EMMI-ben 2019. július 1-jétől dr. Fülöp Péter az EMMI művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkára. Dr. Fülöp Péter 1986-ban született Pécsett. 2010-ben a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán jogász, majd 2014-ben a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán közgazdász diplomát szerzett. Jogi, közigazgatási jogi stúdiumokon oktatott...
A fideszeseknek nem egészen tiszta és érthető az, hogy ha valaki a kormányt kritizálja, az nem azt jelenti, hogy Magyarországot támadja.   A Fidesz szerint Niedermüller Péter DK-s európai parlamenti (EP) képviselő példája pontosan mutatja, miről döntünk a jövő évi EP-választáson. Azt írják: Niedermüller Pétert Soros megbízható szövetségeseként tartják számon az EP-ben...
Legalább most már tudjuk, miért van minden tömegrendezvény betiltva a járvány helyzet miatt, a footballmeccseket kivéve. Világos, értjük. Soha nem értettem, hogy a focimeccseken miért jelenik meg a politika azt meg pláne nem, hogy azok akik elméletileg egy csapatot buzdítani vannak kint, miért verik szét a meccs után a fél...
Orbánék alkalmatlanok a válság kezelésére. A Portfolio.hu portál tette közzé, hogy az általuk megkérdezett szakértők szerint nem kérdés, hogy el fogja érni a húsz százalékot az infláció. A megemelkedett rezsiköltségek ugyanis hamarosan éreztetni fogják a hatásukat. A Demokratikus Koalíció egyértelműen leszögezi, Orbánék hibája, hogy megállíthatatlanul dübörgünk a húsz százalékos infláció felé. Magyarország lejtőre...
Tegnap Lázár János munkamegbeszélésre hívta korábbi ellenfelét, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert, aki az ellenzék miniszterelnök-jelölte volt az országgyűlési választáson. A választásokon a Hódmezővásárhelyt is magába foglaló Csongrád-Csanád megye 4. számú választókerületét megnyerő Lázár azt írta, hogy Hódmezővásárhelynek több évnyi kampány után végre nyugalomra és fejlődésre van szüksége és szeretne új...
Csalást sejt a DK. Korábban már fény derült arra, hogy Palkovics László Innovációs és technológiai miniszter úgy vett fel 800 ezer forintos fizetést kutatóként, hogy valójában évek óta nem jelent meg publikációja. A minisztérium akkor közölte, miniszterré válása ellenére nem szűnt meg kutatóként működni, de a kutatási tevékenysége csak szakmai tanácsadásra...
Szelényi Zsuzsanna azt írja a német lapban, hogy a magyar miniszterelnök semmibe veszi a jogállamiságot és támogatja Putyint, ami próbára tette az EU türelmét,- szemlézi a mandiner.hu. Ahhoz, hogy megtudjuk, Magyarország hogyan jutott el odáig, hogy az európai vezetők visszatartanak több milliárd eurós támogatást az országtól, meg kell vizsgálnunk Orbán...
Nem megy már a propagandagyártás sem. A tüntető tanárok követeléseit erős kritikával illető pedagógusként mutatta be a Hír TV Czuczor Gergelyt, csak hogy van vele egy kis bökkenő. Czuczor Gergely ugyanis a budaörsi Fidesz elnöke – szúrta ki a 444.hu. Czuczor, aki önkormányzati képviselőként is működik, szépen felmondta a kormánypropagandát: "Az egész magyar...
Matolcsy szerint idén 4-6%-os lesz a gazdasági növekedés, Magyarország az 5. a világon az egymillió főre jutó halálozási listán, kórházi irányítás alá kerülnek a szakrendelők - összeszedtük a hét legfontosabb eseményeit. A hét történései: - Önkénteseket toboroznak a kórházakba - Závecz: Jakab Péter a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt - A Magyar Orvosi Kamara szigorítana,...

A legfrissebb hírek