Hírek

Tájékozódjon a világ történéseiről ebben a rovatban. Minden, ami aktuális és fontos, az országos hírektől a globális eseményekig. Legyen naprakész a politikai, gazdasági, tudományos és kulturális történésekkel, amik meghatározzák a világunkat. A “Hírek” rovat az ön személyre szabott információközpontja.

Egy kiszivárgott körlevélben az egészségügyi államtitkár épp azt méri fel, hogy a körzeti orvosi rendelőkből miként lehet oltópontokat kialakítani – számolt be Ujhelyi István, aki szerint ezzel a kormány „leleplezte saját magát”. Az MSZP EP-képviselője szerint ugyanis ez a dokumentum bizonyítja, hogy a kormány „hazudott arról, hogy teljesen kész az...
A Demokratikus Koalíció szerint a „pánikkormány kapkodása és szervezetlensége” veszélyezteti a magyarok életét. „Orbán Viktor hetek óta haknizik azzal a Kossuth Rádióban, hogy Magyarországon remekül fog majd működni a koronavírus elleni vakcina beadása” – nehezményezi közleményében a DK, akik szerint azonban „ebből eddig semmi sem látszik”. „Még az egészségügyi dolgozók oltása...
A Demokratikus Koalíció EP-képviselője szerint Donald Trump évek óta uszít politikai ellenfelei ellen és hergelte sajátjait. Úgy látja, ennek eredménye hasonlít ahhoz, ami Budapesten történt, valahányszor a "vezér" demokratikus választás során vereséget szenvedett. Dobrev Klára Facebook-oldalán azt írja, demokratának lenni annak az elfogadását is jelenti, hogy különbözően gondolkodunk a hazánkról. Szerinte ezért...
Hadházy Ákos független parlamenti képviselő osztotta meg közösségi oldalán az újabb fordulatot, melyet változtatás nélkül közlünk: Olvasom, hogy Bayer Zsolt szerint alaptalan a végrehajtás ellene, hiszen ezer ember vállalta, hogy megfizet nekem (ötforintosokban) 300-300 forintot, így ez le is van tudva. A legnagyobb tisztelettel két tanácsot adnék Bayer úrnak: 1) Válogassa meg...
Végrehajtást indítottam Bayer Zsolt ellen. Miután elvesztette a személyiségi jogi pert - írja közösségi oldalán Hadházy Ákos parlamenti kèpviselő. A politikus szerint – "azért indítottam, mert a megmondóember szándékosan összekeveri véleménynyilvánítást a gyalázkodással " –, azt állította, nem fog fellebbezni, hanem ötforintosokban fog fizetni. Gyűjtést is rendezett és azt írta, össze is...
Bencsik András a Demokrata főszerkesztője megint okoskodni kezdett a HírTV Sajtóklub című műsorában. Bár ne szólalt volna meg, mert megint sikerült olyan mondatokat mondania, ami több millió magyar embernél csapta ki a biztosítékot. Az RTL Klub egy soha nem látott újévi himnuszt közvetített, mely szívhez szóló és felemelő volt. Fischer Iván...
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint minden ezredik magyar meghal a kormány kudarca miatt - mondta a párt szóvivője kedden, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón. Barkóczi Balázs kifejtette, mostanra átlépte a tízezret a koronavírusban elhunyt magyarok száma, ami azt jelenti, hogy Magyarország a világ hatodik legrosszabbul teljesítő állama a halálozási mutatók alapján. Példaként említette,...
Az MTK Budapest elnöksége – a szakosztályok javaslatai alapján – ezúttal is megválasztotta a klub legjobb felnőtt és utánpótlás sportolóját, illetve edzőjét. 2020-ban az év MTK-sportolója a teniszező Babos Tímea lett, az év utánpótlás-sportolójának pedig azt a Kocsis Evelint választották meg, aki Magyarország első egyéni ritmikus gimnasztika érmét szerezte a november végén rendezett kijevi junior Európa-bajnokságon,...
Hát igen, ilyen az, amikor a közbeszédben és annak botrányaiban egy kultúrember vesz részt. Minden tiszteletünk Karikó Katalinnak. Nem szeretnék nyilvánosan semmilyen nyilatkozatot tenni asszonyság-ügyben. Bármit mondok is, az lesz belőle, hogy nem a miniszterelnök szavain rágódnak, hanem az enyémen – így reagált Karikó Katalin Orbán Viktor miniszterelnök szavaira, aki az állami rádióban nemrég...
A józsefvárosi gyerekeken áll bosszút a Fidesz - írja közösségi oldalán Pikó András, Józsefváros polgármestere. Tegnap érkezett Szabó Tünde sportért felelős államtitkár levele, melyben arról tájékoztat, hogy megváltoztatta nyári döntését és mégsem járul hozzá a józsefvárosi önkormányzat káptalanfüredi gyermeküdülőjének fejlesztése ügyében az önkormányzat által kezdeményezett határidő módosításhoz és ezért az...

A legfrissebb hírek