Címlap

A nap legfontosabb hírei, mindig a legfrissebb és legmeghatározóbb információkkal. Itt találhatók a legnagyobb hatású hírek, a legújabb trendek, és a legfontosabb elemzések, amelyeket úgy válogattunk össze, hogy segítsenek Önnek átlátni a nap legfontosabb eseményeit. Kiemelt történetek, releváns hírek és személyre szabott tartalom egy helyen, csak az Ön számára.

Úgy tűnik mégis csak megtépázta a kormánypártokat az Európai Unió kétharmada által elfogadott jelentés. Jelentősen meggyengült a Fidesz támogatottsága. Több, mint félmillió ember hagyta ott a kormánypártokat. Ez pedig hasonló mértékű gyengülés, mint amelyet Gyurcsány Ferenc és korábbi pártja elszenvedett az Öszödi beszéd kiszivárgását követően. Ez egész konkrétan azt jelenti, hogy...
Úgy tűnik, hogy az egyik legtökösebb politikus a parlamentben a Párbeszéd képviselője, Szabó Tímea. Egyszerűen nagy kedvencem lett Szabó Tímea. Nem elég, hogy a legutóbb annyira leosztotta Orbánt és a teljes Fidesz frakciót, hogy a képviselők köpni-nyelni nem tudtak, de most egy olyan javaslattal állt elő, mely alapján nem csak,...
Döbbenet, hogy 2018-ban, Magyarországon ez megtörténhet... Nem írhat többet a 168 Óra című hetilapba Bolgár György. Bolgár Györgynek sorozata ment a 168 Órában, ebben az aktuális fideszes hazugságokat cáfolta meg tételesen, hétről hétre... Bolgár György cikksorozata 8 évig ment, új részek már nem kerülnek nyomtatásba. Mint ismert: a Klubrádiót és a 168...
Idáig süllyedni nem kis teljesítmény. Az evangéliumot és nem kormány propagandát hirdetni lenne a feladata, de feladta, mert paráználkodik a hatalommal... Az istentiszteletek jó ideje nem Jézusról, hanem Orbánról szólnak. Sajnos Németh Sándor már rég nem Istenben, hanem Orbánban bízik, pedig meg van írva: "Átkozott minden férfi,aki emberekbe és nem...
Hatalmas fejmosásra számíthat Lölö. Ugye-ugye, ilyen az, amikor a népnek megadjuk a jogot, hogy véleményt nyilvánítson. Az MSZP szúrta ki és szúrt oda a Mészáros birodalomnak egy hatalmasat. A párt pedig szokásához híven kiadott egy szúrós egysoros közleményt is. Na de ne rohanjunk előre. Mindenki tud már róla széles-e világon, Tolnától-Baranyáig,...
Egy orvos, aki lehetne akár számunkra ismeretlen is úgy döntött, hogy a rábízott beteget nem teszi ki még egy traumának... Döntött. És szerintem jól. Csak valaki ezt nem nézte jó szemmel és ez csupán egy ürügy volt az eltávolítására. Hiszen annyi orvosunk és nővérünk meg rezidensünk van, hogy csak na!...
Örömteli pillanatok születtek a magyar parlamentben. Orbán Viktornak végre meg kellett hallgatnia a magyar ellenzék kritikáját. Nem volt már nagy arc. "Most kell szerénynek lenni, mert most van mire" - mondta a választások éjszakáján a magyar miniszterelnök. Azonban azt gondolom, amikor igazán szerénynek kell lenni az az a pillanat...
Nos, hogy fogalmazzak, ebben a videóban egyrészt minden benne van, ami összeköt bennünket, európai embereket. Gyűlölködő erők szét akarják verni mindazt, amit mi európai állampolgárok közösen építettünk. Ha valaki nem értené az elmúlt napok jelentését, annak elmondom mind a Sargentíni jelentés mind Orbán Viktor megrendszabályozása pusztán arról szól, hogy megóvjuk...
Úgy néz ki, hogy a magyar demokratikus ellenzék újra versenyben van méghozzá nem akárkivel, az uralkodó pártot célozták meg. Ha ez így marad, a Fideszben már ülhet is össze a habonyi-válságstáb, ugyanis nincs az a migránsozás, amivel kezelni lehetne az egyre hangosabb és erősebb ellenzéket. Ma tartotta tüntetését a Magyar...
Fekete-Győr írása igen jó.... egy tévedés van benne... A szegénységi bizonyítvány bizony a mienk is, hiszen a Fidesznek legitim kétharmada van. Lehet azon vitatkozni, hogy milyen számítási és egyéb technikákkal, de több mint kétmillió ember szavazott rájuk. Kicsivel többen, mint ahányan nem mentek el... Miniszterelnök Úr: Európa nem lehet ellenzékben! Aki minden...

A legfrissebb hírek