A nap híre

Ebben a rovatban kiemeljük a nap legfontosabb, legmeghatározóbb eseményét. A Nap Híre rovat egy precíz, részletes elemzést nyújt a napi hírek közül a legjelentősebbről, amely a legnagyobb hatással van a világra, vagy ami a legtöbb embert érinti. Ha csak egy hírt olvas el egy nap, ez legyen az!

A Vásárhely24.com-nak adott hosszú interjút Lázár János, amelyben a hódmezővásárhelyi illetve szegedi városvezetést is bírálta, amiért szerinte azok nem rendelkeznek 10 éves koncepcióval a városok jövőjét illetően. - írja a Sztárklikk.hu  Korábban egy rádióinterjúban elképzelhetőnek nevezte, hogy a hódmezővásárhelyi képviselő-testület feloszlatja magát és előrehozott választás lesz, erre most ráerősített: "Február 25....
A nyár és a meccsnézés egyik sláger termékét, a világos dobozos söröket tesztelte Szupermenta projektjében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A vizsgált italok kiválasztásából most először az olvasók is kivehették a részüket. Végül nem ez lett a teszt egyetlen újdonsága: első alkalommal fordul ugyanis elő, hogy mindent rendben találtak...
Alig egy napja még szövetségesek voltak, most azonban borul minden. Gémesi Györgynek és pártjának elege lett az LMP elhúzódó válságából - sokak szerint haláltusájából - és bejelentette: a következő választásokon a gödöllői polgármester Új Kezdet nevű pártja önállóan, az LMP nélkül indul a választásokon. Ezzel pedig egyetlen és utolsó...
Én nem tudom hogy milyen módszertan alapján és hogyan számolják mindezt, de kérdezem és őszintén Ön keres ennyit, mint amekkora jólét van a KSH szerint? Nos az állami Központi Statisztikai Hivatal szerint majdnem 11 százalékkal nőtt az átlagkereset egy év alatt. Ha rosszmájú lennék egyből az adatsor mögé írnám, hogy...
Politikusok kuncsorogtak nála, megfenyegették, majd leváltották. Kipakolt az MTA volt elnöke.   Tipikusan az az orbánisztáni helyzet, ahol a stróman azt hiszi, hogy valós hatalma van, ő diszponál bizonyos pénzek felett, aztán kiderül majd számára, hogy illúzióban ringatta magát, úgy is átnyúl a feje felett a mélynövésű vezérke??? Rengeteg politikus kereste meg...
Irány Ausztria – adta ki a jelszót az MNB, 180 pontban összefoglalva, mit kell tenni a gyorsabb felzárkózásért. Simán megjátszható volna, ha kevesebb közpénz veszítené el a közvagyon jellegét. Matolcsy György nem csak Orbán Viktort, hanem korábbi önmagát is leváltotta – ez olvasható ki legalábbis abból a 180 pontból álló reformprogramból,...
Az év bakija élő adásban!   VB ELŐDÖNTŐIG JUTOTT A FRADI! - az M1 szerint. Gratulálunk, szép volt fiúk! Hajrá Magyarország! A Fradival fogja játszani Belgium a vb-elődöntőt a közmédia szerint. Legalábbis az M1 tegnap esti híradójában Lipcsei Betta ezt mondta be. Totál abban a hitben voltunk, hogy Magyarország ki sem jutott a VB-re... Erre...
Az MSZP Választmányának elnöke Kunhalmi Ágnes döbbenetes adatokkal állt elő. Magyarországon ma közel 2500 tanár hiányzik az oktatási rendszerből. Ez nem valamilyen önkényes statisztika, hanem nyilvános álláskereső weboldalakon elérhető, bárki által ellenőrizhető szám. Az okok is könnyen beláthatók: óriási a lemorzsolódás a pedagógusképzésben, túl alacsony kezdőfizetések, represszív környezet. A tanár a mai...
Ez mindennek a teteje. Nehéz indulat nélkül megfogalmazni a következő sorokat. Ez csak néhány lépésnyire van ugyan a legrosszabbtól, de aki embernek tartja magát az ilyen tettet elfogadhatatlannak tartja. A 24.hu számolt be arról a döbbenetes kálváriáról, amelyet most egy sérült kislány kénytelen átélni. Szűcs Mária akinek a kislánya a Szigetszentmiklósi Bíró...
Borzasztóan rosszul érezném magam, ha az egyik reggel felkelnék, borotválkozás közben tükörbe néznék és én lennék Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök szereti magát egy vidéki rendkívül tehetséges és szerencsés embernek beállítani, aki tehetségével eljutott a miniszterelnöki bársonyszékig, azonban tarisznyájában magával hozta a magyar vidék morális tartását és erkölcsét. Ez pedig sértés....

A legfrissebb hírek