Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A 13 éves unokát már nem tudták megmenteni.

Az 52 éves asszony már a helyszínen életét vesztette miután műszaki hibás autójukkal félreálltak az M0-ás autóutón Fót magasságában. Az unokát és a nagymamáját egy teherautó gázolta el.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság korábban azt közölte, hogy a személygépkocsi műszaki hiba miatt az M0-s autóút 66-os kilométerénél, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon állt meg.

A sofőr az autóban maradt, míg párja és unokájuk kiszállt. A nőt és a gyereket egy érkező tehergépkocsi elütötte.

A nő életéért a mentők hiába küzdöttek, ő a helyszínen meghalt, a 13 éves gyereket életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

A budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ igazgatósága az MTI-t vasárnap este arról tájékoztatta: a 13 éves gyereket a mentők súlyos, életveszélyes, többszörös sérülésekkel, újraélesztést követően szállították az intézménybe.

A leggondosabb orvosi kezelés ellenére a sérült életét nem sikerült megmenteni, néhány órával a beszállítása után az intenzív osztályon elhunyt – írták.

A baleset körülményeit a dunakeszi rendőrkapitányság vizsgálja.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Néma csendbe dermedt mindenki: Szabó Tímea úgy leiskolázta a Fideszes megmondókat, hogy tanítani kellene

Felröppent a hír, hogy Orbán Viktor esetleg pszichológushoz jár - kezdte bejegyzését a Párbeszéd politikusa. Ez akár igaz, akár nem, szerintem az, hogy egy miniszterelnök...

Döbbenetes eredményt hoztak a legfrissebb kutatások: Így áll az ellenzék Budapesten

Nagy meglepetéseket tartogatott a Republikon Intézet legfrissebb kutatása, melyből kiderül a Fidesz az esélytelenek nyugalmával indulhat egy főpolgármester-választáson. Azonban van még fejlemény bőven. Karácsony Gergely...

Kunhalmi szerint van egy módszer: Akár ugyanannyi mandátumot is szerezhet az ellenzék mint a...

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke egy péntek délelőtti háttérbeszélgetés során kifejtette, hogy a 2024-es EP- és önkormányzati választások kapcsán csak a Fidesz számára előnyös,...