Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hiába, most már a nagyok mennek el…

Elhunyt Szalay István matematikus, Szeged város korábbi szocialista polgármestere – közölte az MSZP.

Az MSZP közleményében azt írja: A Magyar Szocialista Párt mély megrendüléssel értesült prof. dr. Szalay István matematikus, Szeged korábbi szocialista polgármestere haláláról.


Szalay István 1944-ben született Hegykőn. 1962-ben érettségizett a soproni Széchenyi István Gimnáziumban.

A József Attila Tudományegyetem matematika-fizika szakán 1967-ben végzett kitüntetéses oklevéllel. A diploma átvétele után a JATE TTK Szőkefalvi–Nagy Béla akadémikus által vezetett Analízis Tanszékén dolgozott.

1971-ben „summa cum laude” minősítéssel egyetemi doktori címet szerzett. A matematika tudomány kandidátusa címet 1977-ben nyerte el.

1981-86 között a Természettudományi Kar oktatási dékán-helyettese volt. 1991-ben a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola főigazgatójává választották, amely tisztséget két ciklusban töltötte be.

1991-ben főiskolai tanári kinevezést kapott és a Matematika Tanszéket is vezette. A 2000-ben megalakult integrált Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kara Tanító- és Óvóképző Intézetének Matematika Szakcsoportját vezette nyugdíjazásáig, 2014-ig.

Témavezetőként tagja volt az SZTE Matematika- és Számítástudományi doktori iskolájának. Rendszeres előadója volt a tanári továbbképzést, ezen belül a diákok tehetséggondozását szolgáló hazai és nemzetközi konferenciáknak. Publikációinak döntő többsége angol nyelven jelent meg, számuk száz felett van. Robbantott számok címmel könyvet írt, amit Németországban is kiadtak.

Szalay István 1994 és 1998 között Szeged Megyei Jogú Város MSZP-s polgármestere, 1998 és 2002 között Szeged országgyűlési képviselője, 2002 és 2003 között a Medgyessy kormány egyházi ügyekért felelős államtitkára volt.

A politikai életből való visszavonulása után a civil szférában tevékenykedett. Kuratóriumi elnöke volt a Szegedi Közéleti Kávéház Esték Alapítványnak.

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata saját halottjának tekinti Szalay István korábbi polgármestert.

Őszinte megrendüléssel búcsúzunk!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Néma csendbe dermedt mindenki: Szabó Tímea úgy leiskolázta a Fideszes megmondókat, hogy tanítani kellene

Felröppent a hír, hogy Orbán Viktor esetleg pszichológushoz jár - kezdte bejegyzését a Párbeszéd politikusa. Ez akár igaz, akár nem, szerintem az, hogy egy miniszterelnök...

Döbbenetes eredményt hoztak a legfrissebb kutatások: Így áll az ellenzék Budapesten

Nagy meglepetéseket tartogatott a Republikon Intézet legfrissebb kutatása, melyből kiderül a Fidesz az esélytelenek nyugalmával indulhat egy főpolgármester-választáson. Azonban van még fejlemény bőven. Karácsony Gergely...

Kunhalmi szerint van egy módszer: Akár ugyanannyi mandátumot is szerezhet az ellenzék mint a...

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke egy péntek délelőtti háttérbeszélgetés során kifejtette, hogy a 2024-es EP- és önkormányzati választások kapcsán csak a Fidesz számára előnyös,...