Megosztom másokkal is:

Orbán Viktort szokás zseninek nevezni, aki mindenkinél jobban tudja és érti a világot és a magyarokat, aki három lépéssel jár a többiek előtt.

Mert különben hogy a bánatba’ tudott volna nyerni ekkora fölénnyel ennyi választást?

Majd egyszer annak elemzésére is sor kerül, hogy ezek mennyire voltak szabad és demokratikus választások, de most nézzük csak a külpolitika és diplomáciai csődtömeget, amelyet létrehozott:

– azt mondta, Magyarország helye Keleten van, de az ország annyira nem tartott vele, hogy európai felmérések szerint a 27 tagállamból szinte a magyarok támogatják leginkább az Európai Uniót

– Soros-tanítványból Soros-gyűlölő lett. Morális csőd. A hálátlanság mintaképe.

– először a V4 vezéralakja kívánt lenni. Bálványoson már beismerte, hogy a csehek és a szlovákok hátat fordítottak neki, és romokban a lengyel kapcsolat is

– nem érzékeli, hogy az oroszbarát “békeszöveg” hamissága egyre nagyobb gyanúba és bajba keveri uniós partnerei előtt

– amire az egész oroszbarát kapcsolatot felépítette (stabil és olcsó gáz), kiderült, hogy hazugság. Az orosz gáz nem stabil, ellenben rohadt drága

– Merkel többször mentette meg – máig érthetetlen okokból -, de az új CDU-vezetés, továbbá az új szocdem-zöld-liberális kormány megvonta tőle a német politikai támogatást

– Akikre lapjait tette (Trump, Johnson, Salvini, Jansa, Gruevszki) mind megbuktak

– a horvátok inkább bevezették az eurót, stabilizálva ezzel pénzügyi és gazdasági fejlődésüket

– fajelméleti szövege miatt elhatárolódott tőle a román kormány, kilátásba helyezve, hogy ezt a rendezvényt ott többé nem rendezhetik meg

– fennen hirdette a legutóbbi EP-választás előtt, hogy Európa nacoinalistái, valójában a szélsőjobb, az illiberalizmus, a radikalizmus hívei, és a Putyin zsoldjában állók át fogják venni Európa vezetését, Ez sem történt meg, sőt. E szélsőséges erők inkább visszaszorultak. Egymást is utálják, nem csak az európai fősodort.

– A Fideszt kirúgták az Európai Néppártból, amely a baloldallal, a zöldekkel és a liberálisokkal alkot erős Európa-párti többséget (tudnám, hogy a derék KDNP mit keres ott ebben a pfúj, kozmopolita, genderelembétékú, hanyatló, halódó, értékvesztett izében?)

– Erőlködése, hogy új EP-frakciót hozzon létre a Putyin-barát, euroszeptikus stb. társaságból, benne önmagának vezető szereppel, ugyancsak megbukott

– A Biden vezette USA a gazdasági válság, a vírusválság és az oroszok által kirobbantott háború árnyékában azt tette, ami Orbánt még inkább elszigetelte: erősebbre fonta gazdasági, politikai és katonai-hadászati kapcsolatait az Európai Unióval. A szövetség nem gyengébb, hanem erősebb lett. Többek között Orbán ámokfutása, vétói, zsarolásai hozták el azt, hogy átalakítják, még hatékonyabbá teszik az EU belső működését akár politikai, pénzügyi, katonai, gazdasági döntésekről legyen szó. Aki pedig lop és elárulja a közösen vállalt értékeket, a Nyugat pénzéért könyörög, de a Nyugat végét hirdeti, annak felkopik az álla

– elmérte Putyin erejét, azt hitte, Biden meg fog alkudni az orosz medvével akár Ukrajna árán. Nem ez történt.

– miféle zseni az, megszavaztatja hazája parlamenti többségével, hogy fel kellene oszlatni az Európai Parlamentet, miközben egyik minisztere folyamatosan az uniós pénzért kilincsel?

– Diplomáciai és a pénzügyi machinációi (Balkán, Le Pen) megütközést keltettek, és még inkább elszigetelték

És most itt áll a zseni üres zsebbel, őrült hiánnyal, hatalmas inflációval, Putyin utolsó csatlósának nevezve, és mindenki által kitaszítva. A fent vázolt diplomáciai csőd kiegészül a gazdasági, pénzügyi, politikai, kulturális és erkölcsi válsággal.

E poszt azért született a külügyi ámokfutás apropóján, hogy lásd és értsd: nem zseni, akit egyszer szül a korszellem. Hibát hibára halmoz, és nem érti a világot, fogalma sincs, mi zajlik körülötte. Nincs már meg benne az önreflexió képessége sem, inkább saját világnézetet gyárt, machinál, csak ne kelljen szembenéznie a valósággal.

Az igazi dráma, persze, az lenne, ha egyszer valamikor kiderülne, hogy mindez azért történt így, mert Putyin tud róla valamit.

 


Megosztom másokkal is:

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --