Megosztom másokkal is:

Közösségi oldalán tette közzé jegyzetét Péterfy-Novák Éva író. Ezeket a gondolatokat változtatás nélkül közöljük:

Tegnap egy kedves ismerős azt kérdezte tőlem, hogy mit gondolok, miért mennek neki újra és újra fejlett civilizációk az abortuszkérdésnek.


Hogy hogy lehet, hogy egy demokráciában (igaziban, nem olyanban, amiben csak kínosan ügyelnek, hogy annak látszon) ilyesmi megtörténhet?

Az USÁ-ban nyilván az az oka, hogy tradicionálisan republikánus területeken ez politikai sikert hoz, vagy hozhat.

De persze az is lehet, hogy van mögötte valami más is, csak nem figyelek eléggé oda, nem látom az apró összefüggéseket.

Sőt, az is lehet, hogy ugyanaz van, mint nálunk.

És azt elég jól látom, hogy nálunk mi megy. (Ne, ne kezdje senki most azt, hogy nem is otthon élek, meg amúgy sem vagyok már fogamzóképes, mert ezektől az érvektől, vagyis nem érvektől, de annak használt faszságoktól már tényleg falra mászom.)

A nőügyekkel nem foglalkozom, az átesett a komondoron, a szaporodás, vagy annak hiányának felelőssége, hogy majd akkor beszélhetünk, ha eleget szültünk, az asszonyságnak nevezés, a nőnapi virág, amit a parlamenti konyhába levisznek – nem, nem hívják fel az ott dolgozó nőket, leviszik mert a nők hol dolgoznának máshol, mint a konyhában, ahol is őket szolgálják, nekik enni adnak -, ahol az az érv a másodrendűségre, hogy a nők személyi száma amúgy is kettessel kezdődik, ahol az ország házában egy női politikusnak a külsejére nap, mint nap megjegyzéseket tehetnek a kormány tagjai, ahol ezért a parlamentben ülő többi férfi nem küldi el őket a büdös francba.

Kristálytiszta és világos, hogy alaposan, a nyelvet erre az alantas célra használva, és persze a cselekedeteikben mutatva a nyilvánvaló célt, próbálják visszatolni a nőket másodrendű állampolgárnak.

És ebben néhány nő természetesen segíti a hatalmat. Ők a legnagyobb bűnösök. Nem ma kezdődött ez.

Mára viszont már odáig jutott, hogy a nőket gyermeknek, nevelni való állampolgárnak tekintik, megmondják hol a helyünk, megmondják mit kell tennünk, megmondják mivel rendelkezhetünk, megmondják miben dönthetünk.

Az, hogy a magyar igazságügyben egyre gyakrabban fordul elő, hogy agresszív, bántalmazó férfiaknak ítélik a gyerekeket, vagy, hogy kötelezik az anyát a gyermekek rendszeres átadására (és van pofájuk letöltendő börtönbüntetéssel fenyegetni, ha nem biztosítja a bántalmazó szülőnek a láthatást) látjuk hová vezethet.

Hogy mit nem értek? Hogy van az, hogy azok a férfiak, akik nem így gondolkodnak, akik szerint az emberek fele nem másodrendű, akik szerint ugyanolyan arányú képviselet járna a nőknek, mint a férfiaknak, hogy nem kiabálnak, hogy nem háborodnak fel azon, ami itt megy.

Hogy a népesség felét kitevő nők hogy nem ordítanak, hogy nem kérik ki maguknak ezt a bánásmódot. Vagy ha mégis megteszik, miként lehet az, hogy semmi jelentősége nincs – és a jelenlegi hatalom csak megmosolyogja őket.

Azt sem értem, hogy az a néhány dísznő, aki az ország kormányzásában részt vesz, hogy lehet ennyire sunyin árulója a saját nemének.

Hogyan tűrheti el azt bármelyikük is, hogy például az abortusztörvény szigorítása újra, és újra téma legyen?

Hogyan lehet, hogy nem látják, ez egyetlen dologról szól: a döntés jogát még ebben is elvenni a nőktől.

És igen, szépen lassan elérkeztünk oda, amit erről az egészről mondani akartam.
Hogy nem akarok ilyen világot hagyni magam után.

Hogy nem akarom, hogy azok az utódaim, akik nőnek születtek, másodrendűek legyenek.
Hogy nem akarom, hogy maguk is elhiggyék, másodrendűek, és csupán az a dolguk, hogy a férfit támogassák.

(Azt akarom, hogy ezt is választhassa egy nő. Hogy dönthessen úgy, ő támogató akar lenni. De ne legyen elvárt és ne legyen kötelező. Mint ahogy egy férfi is választhassa ugyanezt.)

Hogy nem akarom, hogy a nők ne merjenek politizálni.

Hogy legyen egy vörös vonal, amit, ha átlépnek, akkor kizúdulunk az utcára, akkor elkapjuk a grabancukat és beleordítjuk az arcukba, elég volt kispajtások. Elég volt. Elég volt. Elég volt.

Ez a piros vonal jelenleg már halványan fel van rajzolva.

És álmaimban az a két nő, akik ebben részt vesznek, kiállnak és ők is velünk kiabálnak.
Hogy elég volt.

És igen, újra és újra posztolni fogok erről.


Megosztom másokkal is:

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --