Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Demokratikus Koalíció egy módosító javaslattal térítené el a Fidesz EU-s parlamenti határozatát, nehogy a beterjesztett szövegben bármilyen utalás maradjon, ami az unióból történő kilépésként értelmezhető.


Támogasd a munkánkat, hogy egyre több oknyomozó, tényfeltáró cikkel tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

„Nem hagyjuk, hogy Orbán az ördögi terve részeként kivezesse Magyarországot az EU-ból!”

– közölte a Demokratikus Koalíció, jelezve, hogy a DK módosító indítványt nyújt be az Európai Unió jövőjével kapcsolatos magyar álláspontról beterjesztett kormánypárti szövegjavaslathoz.

A hvg360 is írt róla, hogy nemrég benyújtotta a Fidesz-KDNP a „magyar álláspontra” vonatkozó parlamenti határozati javaslatát.

A javaslat az EU jövőjéről szóló, egy éve elkezdődött és nemrégiben zárult európai konferenciasorozat magyarországi eredményeit hivatott összefoglalni.

Apró szépséghiba, hogy azt már Orbán Viktor is megtette hét pontban – szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt. A mostani javaslat több évtizeddel vetné vissza az EU-t, szerencse, hogy a Fideszre aligha hallgat valaki az uniós tárgyalóasztalnál.

A hvg. hu arról ír, hogy a DK a kormánypárti szövegjavaslat alapján arra jutott, hogy az „gyakorlatilag felszámolná az Európai Parlamentet, leépítené az európai demokráciát és egyetlen célt szolgálna, hogy Orbán Viktor gond nélkül készíthesse elő a Huxitot, Magyarország kilépését az Európai Unióból”.

Ezt megakadályozandó, az ellenzéki párt módosító javaslata beleírná a szövegbe, hogy a magyar emberek továbbra is uniópártiak, hazánk jövőjét csak és kizárólag az Európai Unión belül tudják elképzelni.

A DK emellett felszólítja a kormányt, hogy „erősítse meg Magyarország elkötelezettségét az uniós alapértékek mellett”.

Forrás: HVG


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Hoppá, mi történhetett?! Novák Katalin Orbán ellen beszélt az ENSZ közgyűlésén

Vagy kommunikációs hiba, vagy szándékosan, de Novák Katalin az oktatás fontosságáról és az iskolák elhanyagolását nevezte a legvégzetesebb hibának az ENSZ közgyülésén, miközben Magyarországon...

Szégyen és gyalázat: Ide jutottunk Orbánék miatt

Az Európai Unió legújabb vagyonfelmérési adatai a magyar háztartások számára semmiképpen sem hoztak jó híreket. A portfolio.hu által közölt jelentés szerint a magyar háztartások nettó...

Lerántotta a leplet Orbánék hazugságáról a szakember: Óriási bajban vagyunk

A kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról, az inflációs helyzetről, valamint a felesleges kormányzati beruházásokról is beszélt Vajda Zoltán, a parlament Költségvetési Bizottságának MSZP-s elnöke az ATV...